MNB;újságíró;Figyelő;

- MNB-kontra újságíró - Jogerősen az utóbbinak ítélt a törvényszék

Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a Figyelő újságírójának nem kell felfednie az MKB Bankról szóló cikkében publikált adatok információforrását - írtuk még december 8-án a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának informálása nyomán. A csütörtöki Figyelőből most az derül ki, hogy a Fővárosi Törvényszék december 21-i ítélete alapján az érintett újságíró, Brückner Gergelyt már jogerősen jogerősen nem kötelezhetik a forrásainak felfedésére.

A történet:

A Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányság üzleti titok megsértésének bűntette miatt rendelt el nyomozást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogi igazgatójának feljelentése alapján. Erre azután került sor, hogy az MNB elnöke 2014. december 9-én írásban megkereste a Miniszterelnökséget vezető minisztert - aki a MKB Bank Zrt.-ben fennálló állami tulajdonosi részesedéshez fűződő jogokat gyakorolja - és a pénzintézet rossz pénzügyi, vagyoni helyzetével kapcsolatos, üzleti titoknak minősülő adatokra hivatkozva, a bank működésképességének fenntartása érdekében 75 millió forintos tőkeemelést kezdeményezett. A levélben szereplő adatokat egy ismeretlen hozzáférhetővé tette a Figyelő újságírója számára, aki az MNB elnöke által küldött levél tényét és az abban kezdeményezett tőkeemelésre vonatkozó javaslatot a hetilapban közzétette. A nyomozás során a rendőrség tanúként hallgatta ki az újságírót arról, hogy a levélről kitől és milyen módon szerzett tudomást, ám a tanú a vallomástételt megtagadta. Ezt követően az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság kötelezze az információt kiadó személy kilétének felfedésére. Az ügyészség azzal indokolt, hogy a levélben található adatok nyilvánosságra hozatala bankpánik előidézését célozhatta és alkalmas volt arra, hogy a magyar bankrendszer stabil működéséhez fűződő közérdeket megsértse.

Ez ügyben született meg a jogerős döntés: Brückner Gergelynek - aki egyébként több cikket is írt a bank tulajdonosváltásairól - nem kell felfednie forrását. 

Jogerősen, másodfokon is elmarasztalta a bíróság a Médiaworks Zrt.-t, amiért a cég a munkavállalók előzetes tájékoztatása nélkül döntött a lap felszámolásáról és a munkavállalók munkavégzés alóli felmentéséről. A bíróság kimondta azt is, hogy jogszerűen működött üzemi tanács a Népszabadság dolgozóit foglalkoztató cégnél.