Beírók;tőzsde;Nyugat-Európa;

- Vegyesen zártak a tőzsdék Nyugat-Európában

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók kedden.

A londoni FTSE-100 0,48 százalék, a párizsi CAC-40 pedig 0,25 százalék pluszban fejezte be a napot, ugyanakkor a frankfurti DAX-30 0,15 százalékkal gyengült.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,37 százalékkal, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója pedig 0,48 százalékkal erősödött kedden.

Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 81 cent (1,44 százalék) csökkenéssel, 56,01 dolláron állt.

Ugyanekkor New Yorkban a DJIA tőzsdemutató 0,15 százalék, a Nasdaq 0,32 százalék, az S&P mutató pedig 0,31 százalék erősödést jelzett a legutóbbi, múlt hét pénteki záróértékéhez képest.

 A cégek 81 százalékának leginkább szakmunkásra lenne szüksége, csaknem minden harmadik keres segéd-, illetve betanított munkást is, egyötödüknél pedig diplomás végzettségű munkavállaló hiányzik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. novemberi reprezentatív, 1000 munkáltatóra kiterjedő felméréséből.