tőzsde;Nyugat-Európa;

- Tőzsde - Emelkedéssel zárt Nyugat-Európa

 Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn, az év első kereskedési napján, amikor a térség egyik legfontosabb piaca, a londoni még nem nyitott ki.

A frankfurti DAX-30 index 1,02 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató pedig 0,37 százalékos növekedéssel fejezte be a napot.
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,53 százalékkal erősödött, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója pedig 0,55 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdezáráskor - 17.30 órakor - az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 11 cent (0,19 százalék) csökkenéssel 56,74 dolláron állt.

Londonhoz hasonlóan, New Yorkban is csak keddtől működnek a tőzsdék.

Megtisztelőnek tartja Majtényi László, hogy ismert közéleti emberek arra kérték fel, legyen a köztársasági elnökjelöltjük. Az Eötvös Károly Intézet (EKINT) elnöke lapunkon keresztül gondolkodási időt kért, bár elárulta, tudott a civilek tervéről, mert azzal néhány napja megkereste Székely Sándor, az „Elnököt a köztársaságnak” csoport egyik szervezője. Arról viszont, hogy a csoport hétfőn közzé is tette felhívását, tőlünk értesült. Majtényi tudja, ha igent mond, a Habony-média támadni fogja, ami nem nagyon rázná meg.