Két fontos referendumot is rendeztek Európában, de egyik sem úgy végződött, ahogy azt az EU-ban remélték. Igaz, a Brexittel kapcsolatos népszavazást össze sem lehet hasonlítani az olasz alkotmányos reformokról szóló referendummal, de Brüsszel számára nagyon rossz hír, hogy Olaszország ismét egy politikai szempontból bizonytalan év elé néz.
Kételyek Európája
Éppen ez a legnagyobb baj az EU számára: kiszámíthatatlanná vált a jövő, s nem sok pozitív jel fedezhető fel a közös Európa egén. Az egyedüli jó hír tavaly az Unió számára az volt, hogy az osztrák elnökválasztás december 4-én megismételt második fordulóját nem a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje, Norbert Hofer, hanem a környezetvédők és az összes mérsékelt párt által támogatott Alexander Van der Bellen. Ausztriában az elnök jogkörei képletesek ugyan, de mindenképpen rossz üzenete lett volna annak, ha az EU történetében először egy tagország államfői tisztségét egy jobboldali radikális jelölt foglalta volna el. Hofer győzelme esetén az osztrák belpolitikában is a bizonytalanság lett volna az úr, mivel nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy leváltja a kormányfőt, s új választás kiírását kezdeményezi.
Egyelőre beláthatatlanok a britek EU-ból való kilépésének következményei. Mindez idáig a gazdasági apokalipszis nem következett be ugyan, de a font vesztett értékéből. Igen komoly hatása azért sem lehetett a referendumnak, mert még meg sem kezdődtek a kilépésről szóló tárgyalások az EU-val, ez Theresa May brit miniszterelnök tervei szerint márciustól várható. Ugyanakkor nem igazán körvonalazódik, mit is akar a brit kabinet. Sokan a koncepciót hiányolják a miniszterelnöktől.
A brit társadalom rendkívül megosztottá vált, amit a június 23-án megtartott referendum is igazolt. Nemcsak régió, város-vidék, végzettség vagy jövedelem alapján eltérő a britek álláspontja az EU-ról, a fiatalok és az idősek véleménye is eltér. Miközben az ifjabbak a bennmaradásra voksoltak, az idősek a kilépésre. A népszavazás után ugyan internetes referendum indult azért, hogy ismételjék meg a népszavazást, ezek az online referendumok általában hatás nélkül maradnak, így volt ez most is. Ráadásul a kezdeményezők számára kellemetlen is lehetett, hogy hiába írták alá több mint 3 millióan a referendumot, mintegy 80 ezer érvénytelen aláírást találtak.
A népszavazás óta összességében javult az EU megítélése Nagy-Britanniában, de ez most már a veszett fejsze nyele. Brüsszelben is sokan úgy vélik, a népszavazás után nem lenne szabad komoly engedményeket adni a briteknek, az EU nem engedheti meg magának azt, hogy gyengeséget mutasson.
A népszavazás David Cameron bukását idézte elő, nem is lehetett más választása, mint a lemondás, hiszen a jelenlegi helyzetet éppen ő idézte elő a referendum kiírásával. Így tett engedményeket a toryk radikálisainak, mint azonban utóbb kiderült, 19-re lapot húzott és vesztett. Ám nemcsak őt verték meg a hazárdjátékban, egész Európát is.
Utóda, Theresa May sokszor hangoztatja, „Brexit means Brexit”, azaz a kilépés kilépést jelent. Mindez határozott kijelentésnek tűnik ugyan, de mintha ő maga sem lenne tisztában azzal, hogy most mi következik. Annyi bizonyos, hogy megnehezíti a munkavállalást az uniós polgárok számára. A hard Brexit, vagyis Nagy-Britannia kivonulása az uniós piacokról azonban nem állhat az érdekében. Nem lesz könnyű kompromisszumra jutni.
Olaszországban valamelyest megnyugodtak a kedélyek a december 4-én megrendezett referendum után, amelyen 60 százalék utasította el Matteo Renzi alkotmányos reformjait. Ilyen sima vereségre ő maga sem számított, ezért lemondott. Ismét belpolitikai bizonytalanság várhat az országra, igaz, Paolo Gentiloni kormánya mintha kezdené megszilárdítani hatalmát. A képviselőházban helyet foglaló képviselők többségének nem is áll érdekében az, hogy megbuktassák a kormányt és idő előtti választást írjanak ki. Itáliában ugyanis nagyon is megéri képviselőnek lenni.
Renzi lemondott ugyan, de nem kíván búcsút inteni a politikának, s maradni kíván a kormányzó Demokrata Párt (PD) élén, ami azt sejteti, hogy a következő választáson ő lesz a tömörülés miniszterelnök-jelöltje. Kérdés, ezzel mennyit segít vagy árt saját pártjának. A válság mindenképpen a populista Öt Csillag Mozgalom (M5S) malmára hajtja a vizet, ám Beppe Grillo pártjánál sem minden fenékig tejfel. Rómában korrupciós botrányok rázták meg a polgármesteri hivatalt. A városvezető az M5S politikusa, Virginia Raggi.
2017 azonban nemcsak a brit és az olasz ügyek miatt lesz nehéz év az EU számára. Elég csak a német, vagy a holland parlamenti választásra, vagy a francia elnökválasztásra gondolni.
Törökország is főszerepben
Talán soha akkora nemzetközi figyelem nem övezte Törökországot, mint 2016-ban. Ez nem elsősorban az elszaporodott terrormerényleteknek, hanem a belpolitikai eseményeknek és Ankara akár unortodoxnak is nevezhető külpolitikai megnyilvánulásainak tudható be.
Az első nagy momentum kétségkívül a március 18-án aláírt, Törökország-Európai Unió menekültügyi megállapodás volt. Ennek értelmében visszaküldik a Törökországból illegálisan Görögországba érkező menekültek mindegyikét, a nemzetközi jogi kötelezettségek betartásával. A menedékkérők ügyét minden esetben egyénileg kell elbírálni, a visszatoloncolások költségeit pedig az EU fedezi és minden visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe az Unió befogad egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból. Az eredeti elképzelés alapján kezdetben 72 ezer menekültet telepítettek volna át önkéntes alapon az uniós tagállamokba.
Ez a kitétel azonban a kelet-közép-európai tagállamok, köztük Magyarország ellenállásába ütközött. Az EU vállalta azt, hogy felgyorsítja a Törökországban lévő szíriai menekültek ellátásához már felajánlott 3 milliárd euró kifizetését, és e források kimerülése esetén 2018 végéig újabb 3 milliárdot nyújt e célra. A vállalások között szerepelt az is, hogy június végéig eltörlik a török állampolgárokkal szembeni uniós vízumkényszert, ha az ország teljesíti annak feltételeit és felgyorsítja az évtizedek óta helyben topogó csatlakozási folyamatot.
Az EU-Törökország feszültség e két téma kapcsán kezdett kiéleződni, főképp a július 15-i sikertelen puccskísérlet nyomán. Június végéig Törökország nem teljesítette a vízummentesség minden feltételét, főképp nem módosította a terrorizmus elleni harcra vonatkozó törvényét, amely alapvető emberi jogokat sért. A puccs után pedig tovább romlott a helyzet, olyannyira, hogy az Európai Parlament a csatlakozási folyamat felfüggesztését kérte a Bizottságtól.
Július 15-e után szükségállapotot vezettek be Törökországban, amely januártól is hatályban marad. A rendkívüli állapotot kihasználva példátlan tisztogatásba kezdett az Erdogan-rezsim. Mintegy 110 ezer ember vesztette el állását, köztük nemcsak katonák és a rendvédelmi erők tagjai, hanem az igazságszolgáltatásban és oktatásban, médiában dolgozók is. Több mint 40 ezer embert vettek őrizetbe, számos ellenzéki, kurd vagy kurdbarát politikust, újságírót, sorra számolták fel az ellenzéki orgánumokat. A terrorizmus elleni harcot sajátosan értelmezve, a puccs felelősének tartott, az Egyesült Államokban élő muszlim hitszónok, Fethullah Gülen híveit is terroristáknak minősítették, mint ahogy a kurd szabadságharccal szimpatizálók tömegeit is. A tömeges megtorlás mellett felmerült a halálbüntetés visszaállítása is, amelyet 2003-ban épp az uniós csatlakozás érdekében szüntetett meg Ankara. Az amúgy is tekintélyelvű Erdogan-rezsim nyílt diktatúrába ment át 2016-ban.
A nemzetközi porondon is több szokatlant lépett Ankara. Augusztus 24-én szárazföldi offenzívát indított Szíriába, úgymond az Iszlám Állam ellen, de valójában leplezni sem próbálta, hogy a terrorcsoport ellen harcoló kurd egységek terjeszkedését, a kurd területek összekapcsolását próbálja megakadályozni. Emiatt szembekerült hagyományos NATO-szövetségesével, az Egyesült Államokkal is, amelyet a minap már a terrorizmus és az IS támogatásával vádolt meg. Viszont új szövetségest szerzett a korábbi ellenség, Oroszország vezetője, Vlagyimir Putyin személyében. Miután június végén Erdogan bocsánatot kért a tavaly novemberben Szíriában lelőtt orosz vadászbombázó miatt, a két ország kiegyezett és egy új szövetséget hozott létre, mondhatni az Egyesült Államokkal és az EU-val szemben. Korábban elképzelhetetlen szövetséget, hiszen Ankara most már Iránnal is együttműködik a szíriai béketárgyalások kapcsán, amelyet az ENSZ, az USA és az EU nélkül próbál Kazahsztánban tető alá hozni az Erdogan-Putyin páros Aszad és ellenzéke között. Ankarának már az sem számít, hogy eredetileg épp Aszad elmozdítása volt a fő célja.
Kalandtúra Trumppal
A tavalyi „annus horribilis”, szörnyűséges év másik nagy sokkja a Brexit után kétségkívül Donald Trump győzelme volt. A 2016-os amerikai elnökválasztás kezdettől rendhagyó módon alakult. Barack Obama demokrata elnök második hivatali ideje végén járt, a republikánusok változásban bizakodtak, így rekordszámú, 17 jelölt vágott neki, hogy megszerezze a republikánus elnökjelöltséget. Gyorsan kiderült, a hagyományos politikusoknak esélyük sem volt a „kívülálló” manhattani milliárdossal, Donald Trumppal szemben.
Trump mesteri módon használta a médiát, s ráérzett arra, hogy nagy tömegek elégedetlenek a fennálló helyzettel, a washingtoni politikai elittel. „Tegyük naggyá Amerikát!” – ezt írták a kampánygyűlésein osztogatott piros baseball-sapkákra, amelyekért rendre ezrek tülekedtek. A valóságshow-sztár sutba vágta a politikai korrektséget, az emberek legalantasabb ösztöneire alapozott, célkeresztbe vette a mexikói illegális bevándorlókat, a muszlimokat, gyors győzelmet ígért az Iszlám Állam ellen, s azt állította, visszahozza a tengerentúlra kiszervezett állásokat, megvédi az amerikai ipart, új esélyt ad a halódó iparágaknak. Bombasztikus kijelentései korlátlan médiafigyelmet biztosítottak számára, Twitter-üzeneteivel közvetlenül bombázhatta a választókat.
Másként alakult a demokrata előválasztási harc is, mint ahogyan a Fehér Ház és a pártvezetés elképzelte. Utólag nincs sok értelme azon lamentálni, helyes volt-e Hillary Clintont indítani, hogy másik jelöltnek, például Elizabeth Warren massachusetts-i szenátornak több esélye lett volna Trumppal szemben. Clintonnak váratlanul kemény kihívója akadt az előválasztásokon a veterán vermonti szenátor, Bernie Sanders személyében, s ez a csata jócskán meg is gyöngítette. A volt First Lady népszerűsége hiába szárnyalt magasan külügyminiszterként, amikor visszatért a politikai küzdőtérre, kiviláglott, személye továbbra is megosztja az amerikaiakat. Clinton magának teremtett szükségtelen bonyodalmat azzal, hogy saját e-mail-szerverén levelezett, ez a botrány végigkísérte kampányát. Hiába jósolta minden felmérés az első női elnökjelölt győzelmét, Hillary mégis elbukott.
Ártottak a Wikileaks-kiszivárogtatások, az orosz hackerek ténykedése, az álhírek terjesztése, még a harmadikpárti jelöltek indulása is bekavart. Sokan úgy vélik, Nate Silver, a FiveThirtyEight portál statisztikus guruja pedig adatokkal is bizonyította, hogy Clinton lendületét leginkább mégis James Comey FBI-főnök október 28-i levele törte meg, amelyben közzétette, hogy újraindították a vizsgálatot az e-mail szervere ügyében. Comey bejelentése után Hillary majd 6 százalékos előnye 2,7 százalékra zuhant Trumppal szemben – belül a statisztikai hibahatáron.
Trump egyfelől elismerte, maga sem számított rá, hogy nyerni fog, másfelől viszont azzal kérkedik, hogy „földcsuszamlásszerű” győzelmet aratott november 8-án. A számok azonban mást mutatnak, a milliárdos korántsem kapott erős mandátumot az amerikai választóktól. A New York Times összegzése szerint az 50 közül 30 államban győzött, az 538 elektori voksból 306-ot szerzett meg, az elektori szavazatok 56,9 százalékát kapta, ennél Obama is kétszer, Bill Clinton is kétszer, de még idősebb Bush is jobban teljesített. Ha három államban 40 ezer szavazó másképp voksol, Clintoné lett volna a győzelem. Az összes leadott szavazat terén Trump eleve több mint 2,8 millióval kevesebbet kapott, mint Hillary Clinton. Ezzel Trump a sereghajtók közé került az amerikai elnökök összesített listáján, 1824 óta a harmadik legrosszabb eredményt érte el. Felmérések szerint csak az amerikaiak 29 százaléka véli úgy, hogy elegendő felhatalmazása van programja véghezvitelére.
A január 20-i beiktatással megkezdődik a Trump-korszak, a prognózisok Amerikában, s világszerte is kiszámíthatatlan, zökkenőkkel teli, veszélyes kalandtúrára számítanak.