Szilveszter;politikusok;Orbán;

Thinkstock illusztráció

- Így buliznak év végén a politikusok - Orbán titkolózik

Házibuliban, baráti- vagy családi körben töltik az év utolsó napját a politikusok, vagyis úgy, ahogy a polgárok többsége. Azt azonban, hogy az ország vezetője hol és hogyan szilveszterezik, még a Borsnak sem sikerült megtudnia.

Szél Bernadett, az LMP társelnök egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, még szilveszterkor sem, „gyerekbólét” készít gyümölcsökből, és kétféle vegetáriánus étellel készül az új év ünneplésére, amire családi körben kerül sor. Nagy, táncos buli szokott lenni, illetve csoportosan játszunk, például activityzünk – mondta a politikus.

Szintén családjával, otthon tölti a szilvesztert Mesterházy Attila MSZP-s képviselő. Filmet néznek, illetve a gyerekek karácsonyra kapott ajándékaival játszanak. Éjfélkor gyerekpezsgővel koccintanak, majd a gyerekek kivételesen addig maradhatnak fenn, ameddig szeretnének. Újévkor lencselevest és malacsültet esznek lilakáposztával, kivéve Mesterházy fiát, aki rántott csirkét kap. A politikus minden év január 1-jén egy-két barátjával együtt szaunázik.

Gyurcsány Ferenc ezúttal nem Kötcsén, hanem Budapesten szilveszterezik, egyik barátunk azt az őrült ötletet találta ki, hogy az esküvője utáni kvázi lakodalmát Pesten tartja, az év végén. Ott leszünk a feleségemmel, a gyerekek különböző helyeken töltik az estét, a másfél éves Marcira pedig otthon vigyáznak – mondta a lapnak a DK elnöke, aki újév után egy hetet tölt a kötcsei nyaralójában. 

Orbán Viktor miniszterelnök nem árulta el a Borsnak, hogyan tölti a szilvesztert, sőt egyelőre egyetlen fideszes képviselő sem nyilatkozott. A kormányfő Facebook-oldalán még karácsonyi az utolsó bejegyzés, egy meglehetősen amatőr, rosszul sikerült képet posztolva.

Megerősített készenlétet tart az Országos Mentőszolgálat szilveszterkor, mintegy 1500 mentő lesz szolgálatban - közölte Győrfi Pál, a szakszolgálat szóvivője, megjegyezve: a hideg idő fokozott veszélyt jelent.