Orbán-interjú;hekkelés;

Illusztráció: Molnár Ádám/Népszava

- Kirúgások követték az Orbán-interjú meghamisítását

Öt embert rúgtak ki a Pannon Lapoktól a meghamisított miniszterelnöki interjú miatt. Többek között távoznia kell a Veszprémi Napló főszerkesztőjének, és a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztőjének - írja a veszprémkukac.hu.

Felmondtak Németh F. Bernadettnek, a veszprémi Napló főszerkesztőjének, Zajácz D. Zoltánnak, a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztőjének, Hajnal Csillának, a lap felelős szerkesztőjének és Klecska Ernő lapszerkesztőnek. Földesi Gábort a veszprémi Napló digitális menedzserét is elbocsájtják. A portál azt írja, hogy az elbocsátást hanyagsággal indokolták.

Az Index szerint a lapcsalád tulajdonosa, a Mediaworks 10 fős testület előtt hallgatta meg a szerkesztőket egy napon át. Azt még mindig nem tudni, hogy ki írt az interjúba el nem hangzott mondatokat, de a kormányközeli kézbe került kiadó szerint szabotázs történt. Az érintett újságírók viszont provokációt sejtenek, mert az Orbán Viktorral készült interjúba a Veszprémi Napló egyik szabadságon lévő dolgozójának számítógépéről nyúltak bele közvetlenül a nyomdába küldés előtt, tehát akkor, amikor már az előírások szerint sem kell elolvasniuk a szerkesztőknek a lapot.

UPDATE: Kázmér Judit ügyvezető igazgató szerda délelőtt arról tájékoztatott, hogy lezárult a Pannon Lapok Társasága (PLT) belső vizsgálata az ügyben, amiben azt írták: "a szerkesztőségi rendszer automatikusan elmentett, bizonyító erejű adataiból, az adott időpontban a belső hálózattal kapcsolatban állt gépek informatikai vizsgálatából, valamint a lehetséges érintett munkatársak meghallgatása alapján megállapítható volt, hogy a cikkhamisítás hátterében belső munkatársak állhattak." Az igazgató hozzátette, hogy az ügy teljes kivizsgálása érdekében a cég menedzsmentje ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett. Kázmér Judit elmondta, az érintett főszerkesztőket a vezetői felelősség miatt, a felelős szerkesztőt és a lapszerkesztőt pedig munkakörben elkövetett gondatlan munkavégzés miatt tisztségükből felmentették, munkaviszonyukat azonnali hatállyal megszüntették. Elbocsátották azt a munkatársat is, aki a cikk módosításával közvetlenül kapcsolatba hozható. A Pannon Lapok Társasága ismételten elnézést kért az érintettektől. 

"Az ügyvezetés a cikkhamisítást megengedhetetlen sajtóetikai vétségnek tartja, amelynek kiindulópontja egyértelműen egyéni akciónak tekinthető. A felelősség gyors megállapítása a cég kiváló belső informatikai rendszerének volt köszönhető. A PLT mindent megtesz azért, hogy a jövőben hasonló eset többé ne történhessen meg a lapcsoportnál" - áll a közleményben.

A Mediaworks áll a háttérben?
Bár a belső vizsgálat mást mutat, sokak szerint mégis provokáció történt, és nem is egy ellenzéki szellemű munkatársnak lett elege, és avatkozott be az újságkészítésébe, hanem a Mediaworks központjából irányították az interjúhamisítást. A Fejér Megyei Hírlap egyik újságírója a Facebookon azt írta: "a további gratulációk elé: felgyújtották a Reichstagot". Mindezzel arra utalhatott, hogy a felcsúti polgármesterhez közel került kiadóvállalat így akarhat ürügyet teremteni egy későbbi tisztogatásra. A lapnál egyébként többé-kevésbé nyílt titok, hogy mindenkitől meg kívánnak szabadulni, aki nem áll be a sorba, s hasonló okokból rúgtak ki korábban újságírókat a Somogyi Hírlaptól, illetve a Dunántúli Naplótól. Akkor is a Magyar Idők mamelukjait sejtették a háttérben, hiszen az elbocsátott kollégák fideszes ügyekkel foglalkoztak.

 

Megírtuk, a Mediaworks által felvásárolt vidéki lapok közé tartozó Fejér Megyei Hírlapban megjelent interjúban Orbán Viktor olyan témákra is kitért, mint az egészségügy, ám a cikket megjelenés előtt valaki olyan szavakkal egészítette ki, amelyek nyilvánvalóan nem Orbánéi: a kozmetikázott interjúban a kormányfő olyanokat mondott, hogy nemcsak a pedagógusok bére, hanem "a kórházi hullák száma is emelkedik". "Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket" – olvashattuk az interjúban, akár csak azt, hogy a kormány azt szeretné, hogy "minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez". Orbán emellett az átírt interjúban a lejárató kampányokról mint olyan eszközről beszélt, amit a kormány is használ.

Jég alá csúszott egy staffordshire terrier a nyíregyházi Bujtosi-tóban.