Orbán-interjú;hekkelés;

Fotó: Tóth Gergő

- Orbán-interjú - Még nincs meg a hekker

Még mindig nem tudni, ki írta át Orbán Viktor kormányfő karácsonyi interjúját a Fejér Megyei Hírlapban, holott a Pannon Lapok Társasága keddre ígért tájékoztatást a vizsgálatokról. Lapunkkal annyit közöltek, "próbálkozzanak holnap a központi számon". 

Információk híján a sajtóban teóriák kezdtek keringeni: a B1 Blog szerint Veszprémből nyúlt bele valaki a kormányfő interjújába, ám az illető munkatársai azt mondták, nehezen elképzelhető, hogy ő írta át a kormányfő szavait. A B1 szerint a Mediaworks tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, a Magyar Idők volt főszerkesztője, Csermely Péter igencsak sürgeti a vizsgálat befejezését a Fejér Megyei Hírlapnál. Állítólag már azt is tudják, kinek a kódjával léptek be a rendszerbe, és írták át a kormányfővel készült interjút. A potenciális gyanúsítottak számítógépeit szakemberekkel nézették át, hogy kiderüljön, azokról nyúltak-e bele a szövegbe. A meghekkelt interjú azért kerülhetett nyomtatásba, mert a megyei lapok szerkesztőségeiben nem ellenőrzik a központból érkező tartalmakat - erre kevés lehetőség is lenne például egy lapzárta előtt érkező oldalnál -, egyszerűen csak behúzzák a lapba a központi tartalmakat - ezt írta át valaki Fejérben.

Az ügyből rendőrségi feljelentés is született, ugyanis információs adat megsértésének gyanúja miatt Tényi István a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult. A fel- és bejelentéseiről hírhedt fideszes aktivista a Magyar Nemzetnek azt mondta, bármennyire is elégedetlen valaki Orbán politikájával, attól még nem illik interjút hamisítani.

Megírtuk, a Mediaworks által felvásárolt vidéki lapok közé tartozó Fejér Megyei Hírlapban megjelent interjúban Orbán Viktor olyan témákra is kitért, mint az egészségügy, ám a cikket megjelenés előtt valaki olyan szavakkal egészítette ki, amelyek nyilvánvalóan nem Orbánéi: a kozmetikázott interjúban a kormányfő olyanokat mondott, hogy nemcsak a pedagógusok bére, hanem "a kórházi hullák száma is emelkedik". "Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket" – olvashattuk az interjúban, akár csak azt, hogy a kormány azt szeretné, hogy "minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez". Orbán emellett az átírt interjúban a lejárató kampányokról mint olyan eszközről beszélt, amit a kormány is használ.

Sokak szerint ugyanakkor provokáció történt, és nem is egy ellenzéki szellemű munkatársnak lett elege, és avatkozott be az újságkészítésébe, hanem a Mediaworks központjából irányították az interjúhamisítást. A Fejér Megyei Hírlap egyik újságírója a Facebookon azt írta: "a további gratulációk elé: felgyújtották a Reichstagot". Mindezzel arra utalhatott, hogy a felcsúti polgármesterhez közel került kiadóvállalat így akarhat ürügyet teremteni egy későbbi tisztogatásra. A lapnál egyébként többé-kevésbé nyílt titok, hogy mindenkitől meg kívánnak szabadulni, aki nem áll be a sorba, s hasonló okokból rúgtak ki korábban újságírókat a Somogyi Hírlaptól, illetve a Dunántúli Naplótól. Akkor is a Magyar Idők mamelukjait sejtették a háttérben, hiszen az elbocsátott kollégák fideszes ügyekkel foglalkoztak.

Pénzt kapnak a folyóiratok
Jövőre hatszázmillió, 2018-ban és 2019-ben pedig 300-300 millió forint keretösszeget biztosít a nyomtatott és online lapok megjelentetésére a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottsága - írta az MTI. Doncsev András, az NKA alelnöke a folyóiratok jövőjéről szóló szeptemberi konferencián elmondta, a művészeti folyóiratok támogatására az idén 1,4 milliárd forint pályázati igény jelentkezett, míg erre a célra mintegy félmilliárd forintot tudtak fordítani, ebből 150 milliót a szakmai kollégiumok saját keretükből csoportosítottak át.



A Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője 52 éves volt - írja a Magyar Nemzet.