Harkány;gyógyfürdő;

- Egymilliárdos állami támogatás Harkány gyógyfürdőjének

A kormány egymilliárd forintos állami támogatásban részesítette Harkányt, az összeget a dél-baranyai város gyógyfürdőjének fejlesztésére fordítják - jelentette be Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Januárban indul a közbeszerzési eljárás, azt követően a kivitelezés - tette hozzá. Tiffán felidézte, hogy a kormány 2014-ben mintegy 200 millió, tavaly 300 millió forint támogatásban részesítette a fürdővárost. Megjegyezte azt is, hogy idén Dél-Baranyába példátlanul sok fejlesztési forrás érkezett, a kormány 14 milliárd forinttal járult hozzá például az Ormánság átfogó fejlesztését célzó Ős-Dráva projekt vízkormányzási fejlesztéseinek megvalósításához. 

Szombat estig jelentéktelen mennyiségű hószállingózás, szemcsés hó, ónos szitálás bárhol lehet, majd szombat estétől főként északon szórványosan eső, ónos eső, havas eső, északkeleten havazás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de szombat estétől az északi országrészben élénkül, néhol megerősödik a nyugati szél.   A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton -4 és 0 fok között alakul.