A szakszervezetnek nemcsak az aktív korúakkal szemben van felelősségük, nemcsak az ő érdekükben kell fellépni, hanem a holnap (diákok), és a tegnap (nyugdíjasok) dolgozóiért is.
Ezért gondolom, hogy amikor végre sikerült elfogadtatnunk a munkaadókkal és a kormánnyal, hogy nem lehet kizsákmányolásra építeni egy gazdaságot, akkor azonnal nézzük meg, hogy mi a helyzet a nyugdíjasokkal. Azoknak a helyzetén kell javítanunk, akik már ledolgoztak 30-40, vagy annál is több évet, és joggal érzik úgy, hogy a korábban befizetett adókból, járulékokból most nekik kell „visszakapniuk” valamit.
Az időskorúak sajnos gyakran érzik, érezhetik úgy, hogy a társadalom kiszolgáltatottjai. Többségüknek, helyzetüknél fogva, nincs arra lehetőségük, hogy keressenek egy jobban fizető munkát, másodállást vállaljanak, vagy képezzék magukat, és új pályát próbáljanak ki. Az ő anyagi helyzetük a többségi társadalom teherbíró-képességétől függ(ene). Ha közelebbről megnézzük, valójában mégis sokkal inkább annak függvényében alakul, hogy az aktuális hatalom hogyan tekint rájuk. Az elviselhetetlenül alacsony nyugdíjak sokszor igen nehéz személyes élethelyzeteket teremtenek, ezért nem túlzás kijelenteni, hogy a felelősen gondolkodók, különösen a hatalom gyakorlói részéről elfogadhatatlan az idős emberek megbecsülésének mostani szintje.
Az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege havi 28 500 forint. Beszédes, hogy a TB nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) kormányrendelet szerint az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege, és az árvaellátás legkisebb összege közel egy évtizede változatlan. A kormány ezzel a döntésével: a nyugdíjminimum tulajdonképpeni befagyasztásával jelentős kiadásoktól mentesíti a költségvetést. Az év vége felé megkezdett osztogatás azt jelzi, van fedezet a nehéz élethelyzetek javítására, márpedig a túl alacsony minimális nyugdíjjal épp az a gond, hogy rengeteg embert hoz méltatlan helyzetbe. Szükség lenne tehát a minimálnyugdíj bevezetésére, mert ezzel kizárható lenne, hogy anyagi szükséget szenvedjenek idős emberek, elérhetővé válna, hogy az alapvető életkörülmények fenntartása mindenki számára biztosított legyen.
A dolgozók esetében azt mondtuk, hogy a cél a dolgozói szegénység felszámolása. Azaz ne lehessen senki, aki ledolgozik napi nyolc órát, és kevesebbet visz haza, mint a létminimum összege. A most kötött bérmegállapodás 2018-tól úgy néz ki, megoldja ezt a helyzetet. De mi van a tegnap dolgozóival, a ma nyugdíjasaival?
Azok közül, akik 2015-ben kapták meg az öregségi nyugdíjat, 29 százalék létminimum alatti összeget kap. Ez a nyugdíjasok esetében nagyjából 80 ezer forintot jelent. Persze erre lehet azt mondani, hogy biztosan nem dolgoztak eleget, de sajnos ez sem igaz. Azok 21 százaléka is alatta van a létminimumot jelentő 80 ezer forintnak, akik legalább 30 év szolgálati időt fel tudnak mutatni. S a kép akkor teljes, ha emlékeztetünk rá: ha valaki hivatalosan csak 30 év szolgálati idővel rendelkezik, még könnyen lehet, hogy végigdolgozta az egész életét. Csak éppen „elfelejtették” bejelenteni, vagy kénytelen volt feketén elvállalni bármilyen munkát, amit ajánlottak neki.
Egyre többen érik el a nyugdíj-korhatárt azok közül, akik a rendszerváltás után váltak a vadkapitalizmus áldozatává. Az állami biztonságból hirtelen kikerültek egy olyan közegbe, ahol sem munkajogi védelem, sem bejelentett jogviszony, sem garantált, szerződésben rögzített bér nem volt. Nem tehetünk úgy, mintha ez nem közös felelősségünk lenne. Ezért közösen kell a megoldást is megtalálni. Ezért kell felvetni a valódi minimálnyugdíj lehetőségét. Mondjuk ki, hogy 30 év szolgálati viszony után ne lehessen a létminimumnál kisebb nyugdíjat adni az idős magyar embereknek.
Európa sok országában (például Hollandiában, a skandináv államokban) már természetes a minimálnyugdíj intézménye. Távoli példák? Rendben, ne nézzünk messzire, elég csak a V4 országai közül a szomszédunkra, Szlovákiára figyelnünk. Ők mertek nagyot álmodni, és 2015-től bevezették ezt a szabályt. Ennek hatására akkor 83 ezer forint körüli összeget kapott meg minden 30 évet ledolgozott nyugdíjas. De a lengyel parlament is előbbre jár, mint a magyar. Varsóban pár hete szavazták meg, hogy 1000 zloty legyen a minimálnyugdíj összege. Ez mintegy 75 ezer forint, amely nincs messze az általam javasolt céltól.
Ha nekik lehetett, akkor mi tart vissza minket attól, hogy tegyünk valamit az idősek kiszolgáltatottsága ellen? Csak azok a rossz beidegződések, amelyeket az országos bértárgyalások során többször hallottunk: a gazdasági növekedéssel alá nem támasztott intézkedések. Ott sem fogadtuk el ezt a magyarázatot, és azt javaslom, hogy most se tegyük. Nem lehet egy társadalmat alárendelni a gazdaság érdekeinek. Főleg akkor, ha ez anyagi és politikai kizsákmányoláshoz vezet.
A 2017-es bértárgyalások kezdetekor, a dolgozói szegénység elleni küzdelem kapcsán azt írtam, hogy vegyünk elő egy üres lapot. Most is ez az ajánlatom; a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács keretei között kezdjünk el tárgyalni a nyugdíjakról, és egy üres lapra írjuk fel: „Megállapodás a létminimum alatt élő nyugdíjasok helyzetének javításáért”.
