Szeged;stadion;Szegedi Ifjúsági Centrum;

- Trükkös tízmilliárdot kap a kormánytól a szegedi focistadion

Csaknem 10 milliárd forintot kap a kormánytól a Szegedi Ifjúsági Centrum még ebben az évben - írta a Délmagyar, amely a helyi önkormányzatnál is érdeklődött a szervezetről, ám ők csak a friss Magyar Közlönyben hallottak róla először.

A lap szerint igazából a helyi püspökség kapta a támogatást a Dorozsmai úti focipálya körüli területre, ahol ifjúsági centrumot alakítana ki. A szegedma.hu szerint a létesítmény nemcsak futballstadionként funkcionálna, hanem közösségi feladatokat is ellátna, a költségvetése a tervezett 3 milliárd forintos összeg helyett így már 9,7 milliárdról szól. A helyi fociakadémiát üzemeltető Szeged 2011 Kft. ügyvezetője, Emődi Sándor megerősítette ezt, de hogy pontosan micsoda a Szegedi Ifjúsági Centrum, nem akarta elárulni. Mint mondta: a beruházás részleteit Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyés püspöke a közeljövőben egy sajtótájékoztatón ismerteti majd. Egyébként Kiss-Rigó volt az a püspök, aki a menekültekkel kapcsolatban bírálta Ferenc pápát.

A kormány döntött a XII. kerületi Ybl-villa megvásárlásáról és a nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg azzal, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján működjön ebben közre - derül ki a keddi Magyar Közlönyben közzétett határozatból.