MTK;labdarúgó OTP Bank Liga;edzőváltás;

- Edzőváltás - MTK igen, DVSC nem

Amint azt lapunk hétfői számában jeleztük, végül két, a labdarúgó OTP Bank Ligában érdekelt együttes vezetőedzőjének személyével kapcsolatban is döntés született: a portugál Leonel Pontes a debreceni futballcsapatot működtető Zrt. igazgatótanácsának hétfő esti döntése értelmében a továbbiakban is folytathatja a munkát a Debreceni VSC élén, míg tegnap hivatalosan is bejelentették az MTK Budapest elöljárói, hogy Teodoru Vasziliszt Tamási Zsolt váltja az kék-fehérek kispadján.

„Az igazgatóság levette az edzőkérdést a napirendről. A tavaszi szezonra vonatkozóan a vezetőedzővel rövidesen megkezdjük az egyeztetéseket a játékosigazolásokkal, illetve a januári edzőtáborral kapcsolatban – mondta a dvsc.hu-nak Róka Géza, a DVSC Futballszervező Zrt. cégvezetője.

A Magyar Kupától ugyanúgy alacsonyabb osztályú rivális ellenében búcsúzó, 19 bajnoki forduló alapján egyaránt 20-20 pontot gyűjtő DVSC és MTK közül negatívabb gólkülönbségének köszönhetően a fővárosiak állnak rosszabbul, azaz a pillanatnyilag kiesést jelentő 11. helyen, így kevésbé meglepő, hogy – mint azt már több helyütt megszellőztették – a Hungária körúti csapat élére új trénert neveztek ki.

Domonyai László klubigazgató ráadásul az új szakvezetőt bejelentő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szezon elején megfogalmazott célok közül mindössze azt tudta megvalósítani a csapat, hogy az Európa-ligában egy kört ment, a bajnokságban nem sikerült elérni az 5-8. hely valamelyikét. Domonyai hozzátette, a jelenlegi helyzetben sem változnak az elvárások, szeretnének a középmezőnyében végezni.

A csapat irányításával 2016 februárjában megbízott, közös megegyezéssel távozó Teodoru Vasziliszt az a Tamás Zsolt váltja, aki jól ismerheti a kék-fehérek akadémiáján pallérozódó fiatalokat, hiszen a január elsejétől munkába álló szakember az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémián dolgozik, mint szakmai igazgató, és a mindenkori legidősebb korosztály edzője.

„Tizenkét éve az akadémián dolgozom, így váratlanul ért, hogy ilyen ajánlat érkezik. Végül örömmel vállaltam a feladatot – mondta a klub weblapjának Tamási. – Mindössze annyi kérésem volt, hogy az agárdi szakmai munkát a jövőben is felügyelhessem. A szerződésem 2017. június 30-ig szól, de benne van – a szereplés, eredményesség függvényében – opciósan további két év lehetősége.”

Ugyancsak távozik az első csapattól, ám – Teodoru Vasziliszhoz hasonlóan – a klub alkalmazásában marad a két pályaedző, Horváth Henrik és Vass László. Az MTK Budapest élén történt változás a második edzőváltás a magyar futball élvonalának 2016/2017-es idényében: korábban éppen Pontes váltotta Debrecenben Kondás Elemért.

Terepasztalt ajándékozna kis vasúttal, nagy vasúttal, mini atomerőművel, működő közvilágítással, kastélyokkal Orbán Viktornak karácsonyra Burány Sándor, az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese. Azt remélné ettől, hogy miniszterelnök akkor nem az országot tekintené a saját terepasztalának.