Ghaith Pharaon;Pharaon-ügy;

Ghaith Pharaon. FOTÓ: Népszava

- Pharaont a svájci nagykövet mutathatta be Orbánnak

Elismerte Nagy István berni magyar nagykövet, hogy 2015-ben egy fogadáson találkozott Ghaith Pharaonnal - írta az Index. Nagy állította, azóta egyszer sem látta az olajmilliárdost, de a portál svájci forrása szerint korábban is volt kapcsolat a két férfi között: a rendkívüli és meghatalmazott berni nagykövet mutathatta be Pharaont a magyar miniszterelnöknek. 

Libanon lehet a kapcsolat Nagy és az Interpol, valamint az FBI által évtizedek óta körözött Pharaon életében. A nagykövet 1967-68 között a bejrúti Middle East College-on tanult, nővére is itt élt a családjával. Pharaon is a családja révén kerülhetett először Libanonba, a terrorizmus finanszírozásával és korrupcióval gyanúsított üzletember édesapja, Rashad Pharaon a Népszövetségben (ez volt az ENSZ elődje) Libanon és Szíria francia mandátumát képviselte. Fia pedig több forrás szerint is általános iskolába és gimnáziumba járt az országban. Másik kapocs lehet, hogy Nagy több gázzal, olajjal, vegyszerekkel, cementtel és villamos energiával kereskedő vállalat igazgatóságát vezeti, amelyben többségi tulajdonos a bejrúti székhelyű, az üzletemberhez köthető Pharaon Group befektetési alap.

A lap próbálta megtudni, hogy ugyanazon a fogadáson találkozott-e Nagy és Orbán Viktor az olajmilliárdossal, de erre a követség nem válaszolt. Ugyanis, a kormányfő azt közölte, 2015-ben a jordán tiszteletbeli konzulátuson futott össze Pharaonnal, akinek azóta több közös ingatlanügylete volt Tiborcz Istvánnal, a miniszterelnök vejével, de a Magyar Narancs azt is megírta, hogy Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és Pharaon luxusjachtja egymás mellett horgonyzott a horvátországi Splitben.

"De nem is vagyok egy átlagember" - replikázott a 444.hu-nak Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, amikor a portál szóvá tette: fényűző módon él, s korábban egy horvátországi kikötőben, luxusjachton fotózták le, a képek pedig nem egy átlagember hétvégéjét mutatták be. Aki az év összes többi napját végigdolgozza, az megérdemel két-három hét pihenést. Azt pedig, hogy ezt milyen körülmények között teheti meg, mindenkinek a saját pénztárcája dönti el - tette hozzá.