Szaharov-díj;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Átadták a Szaharov-díjat

Idén két jazidi emberi jogi aktivista vehette át a Szaharov-díjat Strasbourgban. Nadia Murád és Lamija Aji Basár az iraki jazidi kisebbséghez tartoznak, azok közé a nők közé, akiket az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei 2014-ben elraboltak és szexrabszolgasorba kényszerítettek.

A két nőt a szociáldemokrata frakció terjesztette fel, Murádot a liberális képviselőcsoport külön is jelölte. Murád az Európa Tanács parlamenti közgyűlése október 10-én megkapta a Václav Havel emberi jogi díjat. A Szaharov-díjat az Európai Parlament 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítéli oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz és nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.

A két aktivistával találkozott Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője (képünkön).

Egy nap alatt átzavarták a parlamenten az idei utolsó adócsomagot, amely a külföldre menekített jövedelmek utáni adózásról rendelkezik.