Premier League;Chelsea;16. forduló;

- Premier League - Könnyed feladat előtt?

Zsinórban tizedik győzelmére készül az angol labdarúgó-bajnokság hétközi, tegnap és ma sorra kerülő 16. fordulójában a hárompontnyi előnye birtokában 37 pontjával pillanatnyilag éllovas Chelsea.

A listavezető londoni alakulat a sereghajtó Sunderland otthonába látogat, s az előzetes várakozásoknak megfelelően kisebbfajta csoda lenne, ha Antonio Conte csapata nem három ponttal térhetne haza.

A kiesés elől menekülő Middlesbrough otthonába látogat a néhány hete még elsőként rangsorolt Liverpoolt. Jürgen Klopp együttese az utóbbi hetekben behúzta a kéziféket, most hat pont hátrányban harmadik: előbb kétgólos vezetése ellenére kapott ki a Bournemouth vendégeként, majd a West Hamet sem tudta legyőzni. A Boro idén már több élcsapat orra alá tört borsot, döntetlent játszott a Manchester Cityvel, az Arsenallal, illetve a bajnoki címvédő Leicesterrel is, így a Pool sem mehet biztosra ellenük.

A legutóbbi két bajnokiját elveszítő Manchester City a Watford ellen javíthat mérlegén, míg a némiképp magára találó, hatodik helyezett Manchester United a bajnoki táblázat alsóházában szerénykedő Crystal Palace legyőzésével zárkózhatna.

Premier League, 16. forduló. Middlesbrough-Liverpool, Sunderland-Chelsea, West Ham-Burnley, Crystal Palace-Manchester United (Tv.: Spíler Tv 21.00), Manchester City-Watford, Stoke-Southampton, Tottenham-Hull City, West Brom-Swansea.

Az élmezőny. 1. Chelsea 37 pont, 2. Arsenal 34, 3. Liverpool 31, 4. Manchester City 30, 5. Tottenham 27.

A közlekedési hatóság azért nem ad ki sorozatban "O" betűvel kezdődő rendszámokat, mert az áprilisban üzembe helyezett, Véda névre keresztelt közúti intelligens kamerarendszer gondban lenne, ha az utakat ellepnék az "O" és "Q" betűvel kezdődő rendszámok - tudta meg a hvg.hu.