Demokratikus Koalíció;

- 2016 a fideszes botrányok és a bukások éve volt

 A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz számára 2016 a botrányok és a bukások éve volt.

A párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, rég láttak olyan évet, amelyikben egymással vetekszik a kormánypárti lopások és a kormánypárti kudarcok száma.

A parlament 2016-ban Magyarország tönkretételének a színhelye lett, mert a Fidesz-frakció olyan törvényeket gyártott, amelyek keveseknek, néha csak egy embernek kedveznek - tette hozzá Varju László.

A független képviselő azt mondta, hogy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter járt a legjobban, a letelepedési kötvények miatt.

A Fidesz-frakció azt is rendben lévőnek találta, hogy Matolcsy György, az MNB elnöke "saját rokonainak osztogathatja a jegybanki milliárdokat" - folytatta a politikus. Hozzátette, hogy eközben a devizahitelesek terhei nem csökkentek, a Quaestor-ügy érintettjeinek többsége pedig továbbra is károsult maradt.

Varju László azzal folytatta, hogy a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb támadása zajlott a sajtószabadság ellen, miután megszüntették a Népszabadságot és a parlamenti közvetítéseket, "befogták" az Origo renitens újságíróinak száját, a parlamentből pedig kitiltották az RTL Klubot és a 444.hu-t.

Ez a parlament már nem a magyarokról, nem a valódi Magyarországról szól, hanem "a fideszes haverok pénzzel való kitöméséről" - indokolta, hogy pártjuk miért nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.

A DK akkor tér vissza, ha "újra lesz magyar demokrácia és lesz felhatalmazás a fideszes bűnözők börtönbe zárásához" - tette hozzá.

Az alelnök szavai szerint a kormánynak a kudarcokból is kijutott, miközben Orbán Viktor miniszterelnök megbukott. A kormányfő kudarcot szenvedett, amikor vissza kellett vonni a vasárnapi boltzárat, amikor elbukott a népszavazás, amikor nem tudták módosítani az alaptörvényt, a Fidesz pedig az érdemi időközi választásokon szenvedett kudarcot - jelentette ki.

Az Országgyűlés kedden megemelte a települési polgármesterek díjazását. A képviselők nagy többséggel, 180 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el - házszabálytól eltéréssel - az önkormányzati törvény ezt tartalmazó módosítását a belügyminiszter kezdeményezésére, ami nem egészen az, aminek látszik.