Lufthansa;pilótasztrájk;

FOTÓ: Getty Images

- Százmillió eurós kár keletkezett a Lufthansánál

Mintegy százmillió euró kárt okozott a november végi, hatnapos sztrájk a Lufthansának, amelyet a pilóták szakszervezete kezdeményezett. Az utasforgalom ennek ellenére közel 6 százalékkal bővült a német légi cégnél.

A légitársaság pénteki közleménye szerint a Lufthansának 4500 járatot kellett törölnie a munkabeszüntetés miatt, ez több mint félmillió utast érintett. Az eddigi adatok szerint a negyedik negyedévi üzleti eredményt százmillió euróval rontotta a sztrájk. Mellékhatásként a Lufthansa-csoport két taglégitársaságánál, az Austrian Airlinesnál és a Swissnél jelentős forgalombővülés jelentkezett novemberben az előző évihez viszonyítva, mivel ezek a cégek szállították el a Lufthansa utasait. Az Austrian történetének legnagyobb bővülését regisztrálta 10,9 százalékkal, a Swiss hálózatán pedig 4,3 százalékos volt a bővülés. A Lufthansa adatai azt mutatják, hogy a sztrájk ellenére 5,8 százalékkal több utast fuvaroztak novemberben, mint egy évvel korábban.

Pénteken délután, két órakor a Fiumei úti Sírkertben családja, barátai, kollégái és tanítványai végső búcsút vettek néhai kollégánk, Bernáth László újságírótól.