Műsormagazin;USA;elnökválasztás;elégedetlenség;átmenet;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Morognak az amerikaiak

Donald Trump 3 millió dollárt költött saját zsebből az elnökválasztási kampány zárószakaszában – derült ki a szövetségi választási bizottság által kiadott utolsó jelentésből. A milliárdos összességében még így is jóval kevesebbet fordított a kampányra az utolsó hetekben, mint demokrata vetélytársa, Hillary Clinton.

Trump október 20 és november 28 között 94,5 millió dollárt költött, ugyanezen időszakban a Clinton-kampány kiadásai 131,8 millió dollárt tettek ki. A számok azt mutatják, hogy Clintonék bizonytalanná váltak a zárószakaszban, többet fordítottak kampányhirdetésekre, míg Trump nem hagyta kizökkenteni magát. Október első 20 napjában mindkét kampány szinte egyformán költött, Clinton 50, Trump 49 milliót. Mindkét kampányhoz érkeztek még adományok, a milliárdos kasszájába 86.1 millió dollár folyt be, Clintonéba 70,2 milliárd dollár. 

Az amerikaiak többsége egyébként nem elégedett az elnökválasztás utáni átmenet lebonyolításával - derült ki a Pew Research intézet friss felméréséből. A megkérdezettek 41 százaléka tartja jónak csupán a megválasztott elnök, Donald Trump eddigi teljesítményét. Ez lényegesen alacsonyabb, mint korábbi elnökök esetében volt. Barack Obama például 2008-as megválasztásakor volt népszerűsége csúcsán, amikor a megkérdezettek 72 százaléka volt elégedett teljesítményével. Bill Clintonnak megválasztott elnökként 62 százalékos volt a népszerűsége, de még George W. Busht is 50 százalék támogatta 2001 januárjában, a 2000 novemberi, vitatott elnökválasztás után.

Az amerikaiak nem fogadták igazán lelkesen Donald Trump miniszterjelöltjeit, 40 százalék helyesli a kiválasztott személyeket. Obama első kormányának tagjait 71 százalék, Clintonét 64 százalék támogatta, idősebb Bush elnök kabinetje 59, ifjabb Bush elnöké 58 százalékos támogatottságot élvezett hasonló időszakban.

A USA Today című lapban közzétett felmérés szerint az amerikaiaknak csupán 35 százaléka gondolja, hogy Donald Trump „nagy” elnök lesz, 18 százalék szerint legfeljebb átlagos teljesítményt nyújt majd, 38 százalék pedig úgy gondolja, „rossz vagy szörnyű” elnök lesz belőle.

A Bloomberg eheti felmérése szerint 10 amerikai közül hét elképzelhetőnek tartja, hogy Donald Trump elnöksége idejére se váljon meg vállalkozásától. Az amerikaiak 69 százaléka szerint túl szigorú követelmény, hogy az összeférhetetlenség elkerülése végett a Trump-család számolja fel üzleti birodalmát. Csupán 26 százalék vélekedett úgy, hogy nem etikus elnökként megtartani vállalkozásait, 5 százalék pedig bizonytalan volt. A Bloomberg által mért adatok szerint javult Trump megítélése a nyárhoz képest, akkor 33 százalék ítélte meg pozitívan, most 50 százalék. A megkérdezettek 79 százaléka szerint a milliárdosnak vissza kell fognia korábbi éles hangnemét.

Észak-Korea katonai csapásmérő képessége tovább erősödött, a nemzetközi színtéren páriaként kezelt, elzárkózó állam napjainkban már képes nukleáris robbanófejekkel ellátott rakétákat is kilőni – nyilatkozta egy meg nem nevezett, magas rangú amerikai illetékes tegnap az AP hírügynökségnek, ám megnyugtatásként hozzátette: arra vonatkozólag nincsenek adatok, vajon milyen pontosan találnak célba e harceszközök.