Szerbia;betegek;szabályzat;

- Figyelmeztetik a betegeket

Szerbia egyes egészségházaiban új szabályzat alapján dolgoznak az orvosok december 1-jétől, az újdonságok pedig, amelyek az orvos-beteg közötti kapcsolatra vonatkoznak és az új évtől lépnek életbe, sokaknál nyugtalanságot keltenek – írja a Vajdaság Ma.

Meho Mahmutović, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára elmagyarázta, hogy a páciensek listáját rendszeresen frissítik majd, ezzel pedig elkerülik annak lehetőségét, hogy a páciens felelőtlenül viselkedjen, például hogy kétszer is kér időpontot az orvosnál, de egyszer sem jelenik meg. „Egységes egészségügyi rendszert fogunk bevezetni, minden könnyebben és jobban működik majd, mert minden pillanatban pontos nyilvántartásunk lesz arról, hogy kit hol vizsgáltak meg. Bevezetjük majd az SMS üzeneteket is, amelyekkel a pácienseket figyelmeztetjük a megbeszélt vizsgálatra. Egyelőre nem szankcionáljuk azt, ha egy beteg nem jelenik meg a vizsgálaton, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne történjen meg ismét, mert minden páciensről elektronikus egészségügyi kartont és teljes nyilvántartást vezetünk‟, hangsúlyozta Mahmutović.

Az államtitkár hozzátette, hogy hamarosan egységes várólistát vezetnek be, de elmondta, hogy már egész Szerbiában működik a telefonos központ, amelyen keresztül időpontot lehet kérni a vizsgálatra. Mahmutović cáfolta azokat a híreket, melyek szerint az általános orvosnál a vizsgálat ideje egy páciens számára nem lehet hosszabb 10 perctől, de elmondta, hogy valóban lesznek korlátozások. „Az általános orvosnál általában 15 percig tart majd a vizsgálat, a szakosított orvosnál pedig 30 percig‟, pontosított az államtitkár, majd hozzátette: nehéz volt egy hálózatba kapcsolni az összes egészségházat és orvost.

Bugár Béla, a Híd elnöke, a parlament alelnöke nem csak az 1998-as mečiari amnesztiákat elítélő nyilatkozatot támogatja, de az ellenzék javaslatát is azok eltörlésére – áll a Híd TASR-hez eljuttatott állásfoglalásában.