Hirdetések;Lengyelország;kiadatás;Roman Polanski;lengyel legfelsőbb bíróság;kiskorú megerőszakolása;

FOTÓ: EP/GETTY IMAGES/ADAM NURKIEWICZ

- Polanskit mégsem adják ki

A lengyel legfelsőbb bíróság kedden megerősítette azt a korábbi ítéletet, amely szerint Lengyelország nem adja ki Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt az Egyesült Államoknak, ahol évtizedek óta körözik egy kiskorú megerőszakolása miatt. A döntést azzal indokolták, hogy a kiadatás „jogilag megengedhetetlen", az ezt megtagadó bíróság pedig „nem követett el semmiféle kirívó jogi hibát". 

A döntés után kiadott keddi közleményben a lengyel főügyészség leszögezte: tiszteli és elfogadja azt. Mindazonáltal hangsúlyozták: Zbigniew Ziobro főügyész azon az állásponton van, hogy a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűntetteket következetesen kell elmarasztalni, attól függetlenül, ki és mikor követte el őket".

Az ítéletet ismertető bíró azzal is érvelt, hogy a 83 éves Polanski már gyakorlatilag letöltötte, sőt túllépte azt a 90 napos büntetést, mely az amerikai bírósággal annak idején kötött vádalku része volt és melynek alapján bűnösnek vallotta magát egy akkor kiskorú lány megerőszakolásában. A rendező 1977-ben 42 napos börtönbüntetését töltötte le Kaliforniában, de szabadlábra helyezése után, a bírósági ítélet előtt elhagyta az Egyesült Államokat, mert attól tartott, hogy a bíró nem tartja be a vádalkut.

Polanski lengyel ügyvédje, Jan Olszewski a tárgyalások során többek között azzal érvelt, hogy az áldozat maga megbocsátott az elégtételt neki kifizető filmrendezőnek és évek óta az ügy megsemmisítését kéri.

A rendező ellen az Egyesült Államokban 1977 óta van érvényben elfogatóparancs. Mozgását az Interpol 188 országban érvényes körözése korlátozza, mivel azonban csak Lengyelországban, Franciaországban és Svájcban tartózkodik, eddig elkerülte a kiadatást.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, az ottani színművészeti egyetem volt rektora, tanár, színész, média szakember, Gáspárik Attila a Bóta Café vendége december 7-én, szerda este 9 órától a FIX Tévében.