6.oldal;blognéző;

- Így kedveskedik a Fidesz az egyházaknak, legfontosabb politikai szövetségesének

A különböző felekezetek által fenntartott intézmények száma rohamosan növekedett az elmúlt években. Míg például 2010-ben 104 gimnázium volt az egyház kezében, addig ez a szám a 2014/2015-ös tanévre már 153-ra emelkedett. (...) A rendszerváltás után, sokkal inkább az első Orbán-kormány hatalomra lépését követően, főleg a magyar katolikus egyház és a Fidesz egymás szövetségesévé váltak. A jobboldali kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a különböző felekezetek kedvében járjon. Mindez elég visszás annak fényében, hogy néhány éve Orbán hogyan is gondolkodott az egyház politikai szerepéről. Az egyházakban politikai szövetségest kereső pártok olyan elkorhadt, régi világot képviselnek, amely soha többé nem fog visszatérni Magyarországra. (Orbán Viktor a Fidesz 1992-es pécsi kongresszusán) Ezt azonban még a '92-es liberális Orbán mondta, nem pedig a jelenlegi illiberális mása. Most már más szelek fújnak: az elmúlt években ugyanis nemcsak az állam vette át az önkormányzatoktól az iskolákat, hanem az egyházak is számos intézményhez jutottak. Lázár János nemrégiben elhangzott beszéde (amelyben a miniszterelnökséget vezető miniszter az egyházakat nevezte meg az oktatás legfontosabb szereplőinek) éppen ezért nem jelenthet hatalmas meglepetést, hiszen elég csak megnézni, milyen drámai módon törtek előre az egyházi kezekben lévő intézmények.(...)