MSZP;metróbaleset;

- Metróbaleset: az MSZP szerint a kormány a hibás

Az MSZP szerint a kormány és Budapest fideszes vezetőségének hibája a hétfői metróbaleset és a nagy fővárosi metróvonalakon az elmúlt időszakban tapasztalható üzemzavar-sorozat. A Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében Horváth Csaba ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy utolérte egymást és összeütközött két metrószerelvény a 2-es metró Pillangó utcai megállójánál, a balesetben tízen megsérültek.

A szocialista politikus közleményében azt írta, a 2-es, a 3-as és a 4-es metrón történt balesetek már nem kezelhetők egyedi esetekként, az üzemzavarok sorozatossága egyértelműen a rendszer hibáját mutatja. Horváth Csaba szerint a folyamatos pénzelvonás és a közösségi közlekedésben a pénzhiány miatt végrehajtott leépítések vezettek a mostani balesethez. Elégtelen létszámmal és nem megfelelő eszközökkel a BKV-s dolgozók emberfeletti munkája ellenére sem tartható fent biztonságosan a metróhálózat - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus közölte, a hétfői baleset azok felelőssége és bűne, akik ezt az áldatlan helyzetet előállították: mindenekelőtt a kormányé, amely sportot űz Budapest megkárosításából, másrészt a fideszes városvezetőké, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok a budapestiek képviseletére.

Horváth Csaba emlékeztetett arra, hogy szerdán a Corvin-negyednél sokadszorra füstölt a 3-as metró, pénteken pedig a 4-es metró egyik szerelvénye füstölt a Szent Gellért térnél. A 2-es metrón történt hétfői ütközés volt az első személyi sérüléssel járó baleset a budapesti metróközlekedés történetében - tette hozzá.

Online társadalomelméleti lapot indítottak fiatal magyar társadalomkutatók. Pogátsa Zoltán (közgazdász) főszekesztő közleménye szerint az Új Egyenlőség célközönsége a politizáló közvélemény egésze. A lap elemzései a magyar társadalom nagy horderejű kérdéseiről szólnak, értékvitára hívva mindazokat, akik egy igazságosabb és gazdagabb Magyarország jövőjén gondolkodnak.