tüntetés;Jakarta;

- Ezrek vonultak az egységért

Az indonéz fővárosban, Jakartában több tízezren vonultak fel, nemzeti egységet követelve. Mintegy 30 ezren vettek részt a megmozduláson, a rendőrség adatai szerint. A tüntetésen az ország kulturális sokszínűségének fontosságát hangoztatták a jelenlévők „Mi vagyunk Indonézia” – hirdették a jelenlévők. A tüntetést a Joko Widodo elnök kormányának két pártja szervezte. 

Előzőleg iszlamisták vonultak az utcára, szerintük ugyanis a főváros kormányzója, az „Ahok” néven ismert Basuki Tjahaja Purnama inzultálta az iszlámot. Kétszer is tüntettek ellene, az utóbbi megmozduláson 200 ezer konzervatív muzulmán vehetett részt. Indonézia a világ legnépesebb iszlám állama. Purnama kínai gyökerekkel rendelkezik, s keresztény vallású. Az országban a lakosság mintegy egy százaléka rendelkezik kínai felmenőkkel.

Ausztriában órákon át ünnepelték a Zöldek által támogatott, de függetlenként indult Alexander Van der Bellen legyőzését, ezzel együtt azt, hogy vereséget szenvedett a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított jelölt, Norbert Hofer.