MSZP;holttest;OGY;interpellációk;dél-pesti kórház;

Illusztráció/Thinkstock

- Holttest a kórházban - A botrányról interpellál ma az MSZP

A kormányhoz intézett interpellációkkal kezdődik ma az Országgyűlés négynapos ülése.   

A hét első ülésnapja 13 órakor indul, a napirend előtti felszólalások után elsőként az interpellációkra, majd az azonnali kérdésekre és kérdésekre kerül sor. Ellenzéki oldalról az MSZP-ből három képviselő, Burány Sándor, Hiller István és Kunhalmi Ágnes is jegyzi, a "botrányos eset a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban" című, emberi erőforrások miniszterének szóló interpellációt. A jobbikos Lukács László "hamarosan fel kell számolni a hálapénzt" címen benyújtott interpellációval fordul ugyancsak Balog Zoltánhoz, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig azt kérdezi majd Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy "hány kistelepülési iskolát fog bezárni a Fidesz-KDNP-kormány?". Az első ülésnap a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek tárgyalásával ér véget. Az Országgyűlés kedden összesen huszonhat előterjesztésről szavaz.

A Ház a hét további részében a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi tevékenységeiről, valamint az óraátállítás eltörléséről is tárgyal.

A Kossuth téren megkezdődött a MTESZ-székház bontása. Emiatt - várhatóan két hónapig - a 2-es metró nem áll meg az ottani állomáson.