futball;MTK;Újpest;

MTI Fotó: Illyés Tibor

- Döntetlen a budapesti rangadón

Két ellentétes félidőt, 1-1-es döntetlent hozott a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának fővárosi rangadója, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett MTK Budapest-Újpest mérkőzés.

A találkozó boldog és szomorú pillanatokkal kezdődött. A csapatok kivonulását követően Domonyai László, az MTK klubigazgatója és az aréna közönsége együtt köszöntötte a hazaiak színeiben 100. magyar bajnoki mérkőzésén pályára lépő – saját nevelésű – védőjátékost, Poór Patrikot, valamint a lelátó népe egyperces gyászszünettel adózott a brazil Chapechoense labdarúgócsapatát ért keddi tragédia áldozatainak emléke előtt.

A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, igaz, komoly gólszerzési lehetőség az Újpest játékosai előtt sem adódott 10 perc alapján. A legveszélyesebb vendéglehetőség akkor alakult ki, amikor Balogh Balázs cselezett a tizenhatos magasságában, majd a játékos beadásából Bardhi Enis lőtt, jellemző azonban a próbálkozás súlyára, hogy Bodnár Tamás játékvezető eddigre már lest jelzett.

A meddő újpesti mezőnyfölény végül egy hazai labdavesztést követően, a 16. percben érett góllá, amikor is újra Balog továbbította a játékszert a büntetőterületet jelző vonalnál helyezkedő Bardhi Enis felé, aki elpasszolta a labdát Petkovic mellett (0-1). A gólszerzőről csúnyán megfeledkeztek a kék-fehér védők.

A gól után ugyan néha eljutott az MTK is az Újpest kapuja elé, Banai kapusnak egyszer sem kellett közbeavatkozni, lőni képtelenek voltak a vendéglátó csapat futballistái. Egy-egy kék-fehér támadás után kontrázni tudott az Újpest, amely csapat még mindig veszélyesebb volt a kapura, mint az MTK: a 40. percben például Nemanja Andic duplázta meg majdnem a lilák előnyét, miután egy balszélen indított támadás végén, a kapufán csattant a labda. A széleken aktívabb vendégcsapat a helyzetek alapján megérdemelten vonult előnnyel szünetre.

A folytatásra mindkét vezetőedző a korábban látott csapatát küldte újra pályára, ám az első 45 perc során gyenge teljesítményt nyújtó hazaiak láthatóan más szellemben kezdtek. Ennek eredményeképpen a 48. percben egy szöglet után éppen az ünnepelt passzolta közvetlen közelről a labdát a hálóba: Poór révén egyenlített a házigazda (1-1). Poór OTP Bank Liga-mérkőzésen másodízben volt eredményes a 2016-os őszi félévben. Alig másfél perccel később Gera Dániel már az MTK-t juttathatta volna előnyhöz, elfutása utáni lövése azonban a kapu fölé szállt.

Az egyenlítést követően ugyanaz történt, mint az első játékrészben, csak éppen fordított felállásban: az MTK játékosai passzolgattak, s építettek támadást. A megváltozott trendre az Újpest trénere, Nebojsa Vignjevic igyekezett reagálni, a 61. percben ugyanis kettős cserére szánta el magát. Ettől sem vált veszélyesebbé a lilák támadójátéka.

A végjátékban jobbára a mezőnyjáték dominált, mindkét fél azonos veszélyt jelentett a kapukra. Újabb gól nem esett, reális eredményként értékelhető a döntetlen - a legutóbbi kilenc bajnokit figyelembe véve az Újpest nyolcadik alkalommal osztozott a pontokon, míg a Hungária körútiak továbbra sem érezhetik biztonságban magukat a tabella alsóházában.

Jegyzőkönyv
MTK Budapest-Újpest 1-1 (0-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion. Játékvezető: Bodnár Tamás
MTK Budapest: Petkovic – Gera, Vukmir, Poór, Baki – Ramos, Vass – Vadnai, Kanta, Katona – Torghelle. Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz. Cserék: Katona helyett Szabó Á. (87.), Gera D. helyett Okuka (90.), Torghelle helyett Nikac (92.).
- Újpest: Banai – Mohl, Windecker, Kecskés, Heris – Bardhi, Balog Balázs – Andric, Lázok, Balázs Benjámin – Diarra. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic. Cserék: Bardhi helyett Cseke (61.), Lázok helyett Perovic (61.), Andric helyett Angelov (87.).
Gólszerők: Poór (48.), illetve Bardhi (16.)
Sárga lap: Vukmir (77.), illetve Heris (66.), Diarra (73.)

A kilencszeres olimpiai bajnok Usain Bolt, valamint az etióp Almaz Ayana lett az év atlétája. A díjakat a nemzetközi szövetség (IAAF) péntek esti monacói gáláján adták át - írja a vs.hu az MTI nyomán.