nyugdíjasok;kormányhivatalok;Erzsébet-utalvány;

- Orbán-számtan: 5.555 kevesebb, mint 482

A Miniszterelnökség adatai szerint 15 ezer forintra jön ki egy tízezres Erzsébet-utalvány kiszállítással, mindennel, az NGM azonban egyelőre nem részletezte, hogy jön ki ez az összeg. Mindenesetre az, hogy a postai árnál olcsóbban hozná ki az egész projektet a kormány, szinte lehetetlen - írja az Index.

„Az Erzsébet-utalványt a kormány döntése alapján a járási és kormányhivatalok munkatársai fogják személyesen kézbesíteni, amely így lényegesebb olcsóbb, mint a postai kézbesítés" - írja a Miniszterelnökség. Lázár elmondta, a Posta utalványonként 482 forintért vállalta volna a kézbesítést, ehelyett a kormányhivatalnokok munkaidejükben, feladatukat ellátva viszik majd ki. Ez eddig jól hangzik, amit azonban nem említ, hogy a minden hivatalnokot kísérő biztonsági embert is ki kell fizetni.

Így pedig ha az eredeti, Lázár által említett 3 napot vesszük (ennyi időt szánnak a kézbesítésre) nyolc órás munkanappal, és 2000 forintos biztonsági őrös órabérrel (amennyiben tényleg lesz biztonsági kíséret), 530 forint utalványonként. Tehát a postai 482 forintos kiszállítás helyett megy egy, a saját munkájával egyébként is leterhelt kormányhivatalnok, megy vele egy biztonsági őr átadásonként durván 500 forintért, plusz mindketten utaznak valahogy: jegyet vesznek, benzint tesznek az autóba stb. 

De ami a legmeglepőbb: azt írták, hogy a 2,7 millió nyugdíjasnak kiszállított 10 ezer forintos utalványra a kormány összesen 42 milliárdot szán. Ez azt jelenti, hogy utalványonként több mint 15 ezer forintot, egészen konkrétan 15 555 Ft-ot.

További részleteket itt talál!