TriGránit;

- A TriGranit megkapta a szakma legrangosabb elismerését

A TriGranit, Közép-Európa egyik legnagyobb integrált ingatlanplatformja nyerte el a Construction & Investment Journal Év Befektetési Tranzakciója díját. Ezzel rövid időn belül már másodszor díjazta a szakma a magyar irodapiac mindenkori legnagyobb tranzakcióját, a TriGranit által fejlesztett budapesti Millennium Towers irodaépületeinek 175 millió euró értékű eladását. 

A TPG Real Estate tulajdonában lévő TriGranit és a Heitman LLC közösen értékesítették a 70,400 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező, „A” kategóriás, négy épületből álló irodakomplexumot. A vevő a CA Immo, közép-európai irodaépületekre szakosodott vállalata.  A díjnyertes TriGranit további 35.000 négyzetméternyi irodafejlesztést tervez a Millennium Városközpont területén a közeljövőben.   

A Construction & Investment Journal által létrehozott díj a legrégibb és legrangosabb szakmai elismerés a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon. Az idén 8. alkalommal kiosztott díjat azzal a céllal hozták létre, hogy díjazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó projekteket, vállalatokat és szakembereket.  

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több önkormányzatnál befejeződött ellenőrzés alapján megállapította, hogy a vizsgált helyhatóságok többségénél a közpénzfelhasználás szabályossága nem volt biztosított, valamint az adósságrendezési eljárások eredménytelen voltak.