Rogán Antal;Kertész Balázs;

Korábbi felvétel. FOTÓ: Népszava

- "Kikérem magamnak" - Kertészről és a botrányairól kérdezték Rogánt

Délelőtt tizenegytől tartották Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter éves meghallgatását. A propagandaminisztertől számos kérdésben vártak magyarázatot, többek között a helikopterezés, a letelepedési kötvények vagy épp Kertész Balázs ügyében, akiről az Index írt terjedelmes tényfeltáró riportot korábban. A "vallatáson" Rogán arról beszélt, hogy számára egy feladat van: győzelemre vezetni Orbán Viktort a 2018-as választáson. Később a titokzatos ügyvéddel és Habony Árpáddal kapcsolatban kikérte magának, hogy megmondják, kivel találkozhat.

Az ülésre érkező miniszter azt mondta, hogy a meghallgatás után válaszol majd a sajtó kérdéseire. Az ellenzék a meghallgatást elsősorban arra szánta, hogy a sajtóban megjelent botrányos ügyeiről kérdezze Rogánt, többek között a helikopter-ügyről, Kertész Balázsról vagy épp a letelepedési kötvényekről.

A meghallgatás elején némi vita kerekedett abból, hogy miről lehet kérdezni. A bizottságot elnöklő KDNP-s Rubovszky György úgy vélekedett, hogy az ülés Rogán Antal 2015. évi tevékenységéről szól, a jobbikos Staudt Gábor és a szocialista Bárándy Gergely viszont amellett érvelt, hogy eddigi teljes tevékenységét szóba lehessen hozni. Végül megszavazták, hogy bármiről lehet kérdezni a politikust.

A meghallgatás elején Rogán Antal közölte: az ő tárcáját fogják mindig leginkább bírálni az ellenzéki pártok, mert a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyetlen feladata, hogy újra sikerre vezesse Orbán Viktort. Bárándy ezzel kapcsolatban megkérdezte tőle, helyénvaló-e, hogy közpénzből a miniszterelnök hatalmának megtartása érdekében tevékenykedik. Rogán válaszul arról értekezett, hogy az emberek elégedettek a kormány intézkedéseivel, a végén pedig a teremben lévő Nagy Imre-idézetet olvasta fel: "Kegyelmet nem kérek."

Rogán később is bevédte Orbán Viktort, amikor azt mondta, arra számít, hogy a kritikai rohamok nem szűnnek meg az irányába, de ennek örül, mert amíg őt ütik, addig sem a miniszterelnököt.

Apáti István jobbikos képviselő arról kérdezte a minisztert, hogy kicsoda Habony Árpád és milyen szerződéseket kötöttek vele, illetve mennyi pénz folyt be Rogán Antalhoz a letelepedési kötvényekből. Arra is kíváncsi volt, hogy kicsoda Kertész Balázs, és miről tárgyalnak vele. Rogán vagyonáról is kérdezett a jobbikos politikus, akit Rubovszky többször figyelmeztetett, hogy ez vagyonnyilatkozati kérdés, majd azt mondta, ha harmadjára is szólnia kell, megvonja a szót a képviselőtől. Apáti ennek ellenére visszaszólt és azt mondta: "azt a magas labdát nem adom meg, hogy megvonják tőlem a szót." Ezután Rubovszky megvonta tőle a szót a mai napra. A jobbikos azért később is bekiabált az ülésen Rogánnak, mégpedig úgy, hogy "A kérdésre válaszoljon!", mire Rubovszky megismételte, hogy Apáti nem kap szót.

Bárándy szerint a Fidesz-kormány alatt jött divatba, hogy a kormánytagok nem vállalnak már vitát. Rogán azt sugallta, hogy azért nem vitáznak, mert nincs olyan ellenzéki, akivel leülnének. Ezt szakmailag, vagy emberileg gondolta? Ellenzéki szakpolitikusokat miért nem hívnak be a közmédiába? - tette fel a kérdéseit Bárándy, aki úgy folytatta, hogy szerinte  a náci Németország óta nem volt Európában olyan kampány, ahol közpénzből egy kormány az idegenellenesség ellen szított volna, de ma ez megtörtént Magyarországon. 

A 24.hu élő közvetítést adott a meghallgatásról:

Kész Zoltán független képviselő is azt kérdezte, hogy ki Habony Árpád, hogy nélküle sem egy üzletet nem tudnak lebonyolítani, de egy kávét sem tudnak meginni. A politikus a miniszter rendkívül szerencsés szomszédjáról, Csetényi Csabáról is kérdezett, mégpedig azt, hogy nem összeférhetetlen-e, hogy nagyszámú reklámmegrendelést kap, pályáztatás nélkül. A letelepedési kötvényekről azt kérdezte: miért úgy alakították ki a konstrukciót, hogy azon a cégek, és ne az állam nyerjenek? Rogán úgy válaszolt, hogy a kormánymilliárdokat elköltő ügynökségeket nyílt közbeszerzéssel választották ki. 

A miniszter Kertész Balázsról azt mondta, hogy a Jobbik-vezetőkkel ellentétben ő nem tagadja meg a volt Fidelitas-tagokat. "Kertész nem az ügyvédem, az elmúlt hat évben nem adtam neki megbízást, baráti viszonyban vagyunk. Habonyt tíz éve ismerem, a minisztérium nem adott neki megbízást, és kikérem magamnak, hogy megmondják, kivel találkozhatom" - jelentette ki Rogán. A miniszter a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán vágott vissza a Jobbiknak, miszerint az ő frakciójukból volt, aki nagyon nehezen ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon szélsőséges szervezettel fenntartott kapcsolatai miatt. "Korábban azt mondták, ilyen szervezetekkel lehet kapcsolatot tartani, aztán most, hogy egyikük egy rendőrt meggyilkolt, már változott a világ" - idézte a hvg.hu a politikust.

A letelepedési kötvényekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a konstrukció átment nyílt tárgyaláson a parlamenti bizottságokon. "A kötvény hasznot hajt az országnak, de a magyar gazdaság felminősítése után már lehetőség van a kötvény felülvizsgálatára, persze csak a maga menetrendjében. 2017-ben sor kerül a kivezetésre, ebben biztos vagyok" - ismételte meg Rogán a Lázár János által már elmondottakat.

Rogán Antal elköszönése előtt azon sajnálkozott, hogy érdemi kérdésekre nem tudott válaszolni, mert ő inkább az egyetértési pontokról szeretett volna beszélni. A miniszter elmondta, hogy szerinte Magyarországon teljeskörű média- és sajtószabadság van, a kormánypárti politikusokat érintő kritikák száma a végtelenbe tart, miközben például Németországban bizonyos dolgokról beszélni sem lehet. Rogán válaszát 8 igen és 5 nem szavazattal elfogadja a bizottság. Ezután a miniszter bocsánatot kért, hogy nem tud elköszönni, mert várják, mire egy ellenzéki képviselő beszólt: "Menjen helikopterrel!" - Ezzel zárult Rogán Antal meghallgatása.

"A Mediaworks folytatja a kiadó strukturális átalakítását" - írta a kiadó közleményében. Ennek értelmében elküldték a megyei lapok eddigi főszerkesztő-kiadóvezetőit, ami azt jelenti, hogy nyolc médium kap új vezetőt.