nyugdíj;nyugdíjemelés;Erzsébet-utalvány;

Tarlós és Orbán Viktor. Korábbi felvétel. FOTÓ: Népszava

- Orbán ajándékát Tarlós és Harrach is megkapja

Orbán Viktor már gőzerővel kampányol a választásra, a cél, hogy 2018-ig minden nyugdíjast meggyőzzön, hogy a Fideszre kell szavazni. A kormányfő ezért tízezer forintos Erzsébet-utalványt ígért minden nyugdíjasnak karácsony előtt, a Blikk pedig utánajárt, hogy a 65 év feletti képviselők is kapnak-e a miniszterelnök kampányajándékából. Kapnak.

A portál azt írja, hogy egy tucatnál is több parlamenti képviselő dolgozik a nyugdíjkorhatár után, mint például Hoffmann Rózsa, Harrach Péter, Túri-Kovács Béla, Lezsák Sándor, Fónagy János, az MSZP-s Horváth Imre és Tarlós István főpolgármester.

Az önkormányzat sajtósa úgy nyilatkozott a lapnak, hogy Tarlós alighanem élelmiszert vásárol majd a tízezer forintból, a főpolgármester felesége ugyanis remekül főz, és az ő főztjét Budapest első embere bármilyen kifőzde, étterem kínálatánál jobban szereti.

A lap azt is megtudta, hogy a nyugdíjas korú képviselők közül Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Rubovszky György, szintén KDNP-s képviselő és Horváth Imre szocialista politikus szintén jótékony célra fordítja majd az ajándékot.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, Orbán Viktor kedden jelentette be, hogy jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt. Mindehhez azt is hozzátette, hogy: ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése. 

Molnár Gyula, az MSZP elnöke a kormányfővel ellentétben úgy látja, hogy a kiszolgáltatottság helyett biztonságot, a szegénység helyett büszkeséget kell nyújtani a nyugdíjasoknak. A PM úgy látja, hogy Orbán megalázza és megpróbálja átverni a nyugdíjasokat, mert az 1,6 százalékos nyugdíjemelés még mindig csak a fele annak, ami a jogosultaknak járna, a tízezer forintnyi Erzsébet-utalvány pedig "egyszeri ajándék", "nem menti a helyzetet". A DK szerint a juttatás "nem takarhatja el", hogy tízezrek rokkantnyugdíját vették el, megszüntették a szolgálati nyugdíjakat, és nagyon sok életmentő gyógyszer megdrágult.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) időjárás-előrejelző és veszélyjelző osztálya csütörtökön éjjel figyelmeztető előrejelzést adott ki az ország egész területére péntek éjfélig.