Tarlós István;Római-part;

 FOTÓ: TÓTH GERGŐ

- Római-part - Tarlós felfüggesztette a munkát

A Maradjanak a Fák a Rómain csoport birtokába került az a szerződés, ami szerint a Vízművek már decemberben nekikezdett volna a Római-partra tervezett mobilgát alatti vízvezeték kiváltásának, méghozzá úgy, hogy a védmű nyomvonalának tervei és az alternatív nyomvonal vizsgálatai még el se készültek. Tarlós István közölte, azonnal felfüggeszti a munkát - írja az Index.

A főpolgármester másfél hete jelentette be, hogy új tervek készülnek a Római-parti mobilgátra, valamint megvizsgálják a Nánási út - Királyok útja alternatív védmű nyomvonal megvalósíthatóságát is. Ehhez képest a fővárosi önkormányzat és a Fővárosi Vízművek már kötött egy szerződést, amely alapján a napokban megkezdődik a munka a korábbi part menti védműnyomvonal alatt húzódó vízvezeték kiváltására. A Maradjanak a Fák A Rómain csoport szerint a közműkiváltás miatt 800-1000 fát fenyeget az azonnali kivágás, tovább a főpolgármester bejelentése ezek szerint porhintés volt.

A civil szervezet szerint a "trójai falóként előretolt" vízvezeték-építés úgyis tönkreteszi a Római-partot, így nem állhat a gát építés útjában több érv. Ezért, bár az általuk december 11-re tervezett Tél a Rómain esemény a part különleges, téli hangulatát lett volna hivatott bemutatni, a szervezők nem fognak habozni a családias hangulatú rendezvényt a Római pusztítását beindító munkálatok megállítására használni.

A teljes cikket itt olvashatják.

A magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején - jelentette ki a külügyminiszter.