nyugdíj;PM;nyugdíjemelés;

- Orbán "megalázza" a nyugdíjasokat

Méltányosabb és kisebb egyenlőtlenségeket mutató nyugdíjrendszert, valamint az idősek életminőségének javítását követelte szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a Párbeszéd Magyarországért szóvivője.

Tordai Bence azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök megalázza és megpróbálja átverni a nyugdíjasokat, mert az 1,6 százalékos nyugdíjemelés még mindig csak a fele annak, ami a jogosultaknak járna. Pártja javaslata alapján - idézte fel - körülbelül három százalékkal kellene felemelni a nyugdíjakat.

A szóvivő szerint a tízezer forintnyi Erzsébet-utalvány "egyszeri ajándék", "nem menti a helyzetet". Elmondta, ha valaki lemond erről rászorulók javára, vállalják, hogy az utalványokat eljuttatják más, nélkülöző nyugdíjasokhoz. A Párbeszéd azt is javasolja, hogy ismét vezessék be a nyugdíjplafont, mert vállalhatatlannak tartja, hogy míg egyesek néhány tízezer forintból élnek, addig mások milliós nyugdíjakat kapnak - közölte Tordai Bence.

Göncz Árpád barátai és tisztelői köztéri szobor állítását kezdeményezik a néhai köztársasági elnök emlékére és közadakozási felhívást tettek közzé - tájékoztatott a Göncz Árpád Alapítvány szerdán.