rongálás;Ungvár;holokauszt-emlékmű;

- Meggyaláztak egy holokauszt-emlékművet Ungváron

Ismeretlenek vörös festékkel leöntötték, és antiszemita tartalmú röplapokkal körbeszórták az idén októberben felállított holokauszt-emlékművet Ungvár központjában - adta hírül hétfőn a mukachevo.net munkácsi hírportál.

 A szombat éjjel történt vandál cselekedetről a hírportál szerint a - magukat ismeretlen kárpátaljai nacionalista felkelőknek nevező - elkövetők tették közzé az információt a helyszínen készült fényképekkel együtt. A híroldal által közölt fotókon kapucnit és álarcot viselő három fiatal látható, akik közül ketten vörös festéket locsolnak az egykori ungvári zsinagóga falánál található, a magyar kormány támogatásával készült emlékműre és a körülötte lévő térre, miközben harmadik társuk röplapokat szór az emlékoszlop köré.  

A röplapok felső részén kétoldalt sarló, kalapács és Dávid-csillag látható, a jelképek között a Holodomor (a Sztálin által mesterségesen előidézett nagy ukrajnai éhínség) 1932-1933 felirat, míg alul nagy betűkkel az "Emlékezz, ki gyilkolta a népedet!" szöveg olvasható. A hírportál szerint az elkövetők közölték, hogy tettüket bosszúnak és emlékeztetőnek szánták azzal kapcsolatban, hogy kik ölték az ukránokat, mert - mint állították - "az NKVD (sztálini titkosrendőrség) zömmel zsidókból állt, akik éheztetéssel tudatosan irtották az ukrán népet".  A kárpátaljai rendőrségen a munkácsi orgánum érdeklődésére azt közölték, hogy a sajtóból értesültek a vandál cselekedetről.  

Ukrajnában múlt szombaton emlékeztek a holodomor évfordulójára.

úlyos fennakadás keletkezett a Deutsche Telekom német távközlési szolgáltató vezetékes hálózatában, a társaság hétfői közleménye szerint meglehet, hogy egy nagyszabású informatikai támadás miatt.  A fennakadás a szolgáltató nagyjából 900 ezer ügyfelénél jelentkezett, többnyire még vasárnap délután, a vezetékes telefon- és a vezetékes internetszolgáltatást, valamint a vezetékes internet csatlakozással elérhető televíziós műsorszolgáltatást érintette.