munkacsoport;

- Reformra vár a biztonság (is)

Munkacsoport alakult több minisztérium és a szakszolgálatok részvételével a nemzeti biztonsági stratégia felülvizsgálatára. A honvédelmi miniszter (Simicskó István) a belügyminiszter (Pintér Sándor), a Miniszterelnökséget vezető miniszter (Lázár János), illetve a külgazdasági és külügyi tárca vezetőjének (Szijjártó Péter) erről szóló utasítása a Hivatalos Értesítőben jelent meg.

Minden országnak van nemzetbiztonsági stratégiája, ezt bizonyos időközönként szokás leporolni – fogalmazott a Népszavának Tarjányi Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint ugyanis az elmúlt évben Európában jelentősen megváltozott a nemzetbiztonsági helyzet. Azonban ennek a munkacsoportnak csak akkor van értelme, ha szakmai és nem politikai irányú lesz a működése – mutatott rá a szakértő. A munkacsoportnak „Magyarország megváltozott biztonsági környezetére, a tömeges bevándorlásra és a terrorveszély erősödésére, valamint a Magyar Honvédség megváltozott feladatrendszerére” tekintettel felül kell vizsgálnia a nemzeti biztonsági stratégiát és a módosítására „soron kívül” javaslatot készíteni az érintett minisztereknek.

A munkacsoport vezetője Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára. A tagokat pedig ők jelölik ki: honvédelmi miniszter, Miniszterelnökséget vezető miniszter, külgazdasági és külügyminiszter, belügyminiszter, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, az Információs Hivatal főigazgatója, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ főigazgatója, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója és a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. A munkacsoport ülésén állandó meghívottként részt vehet a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője által kijelölt ember.

Jelek címmel kampányt indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amelynek célja, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a zavarkeltő, tiltott elektronikus eszközök terjedésére.