Népszabadság;búcsúztató;

- Búcsúztatják a Népszabadságot

A Politikatörténeti Intézetben búcsúztatják a Népszabadságot. Az esemény első részét az ATV élőben közvetítette a televízió Facebook oldalán. Az intézet továbbra is gyűjti a Népszabadsággal kapcsolatos relikviákat.

Egy kiállítással idézik fel a lap történetét, az eseményen számos ismert újságíró jelent meg. A fő kérdés persze az: a megszüntetés egyedi eset, vagy lesz folytatás?

Pető Péter a Népszabadság főszerkesztő-helyettese arról beszélt, hogy egy-két héten belül kiderül, hogyan tudják folytatni a munkát, ha tudják egyáltalán. Messze vagyunk a megfojtás pillanatától, de az újjászületésről még nem tudok beszámolni - mondta Pető Péter.

Földes György az intézet vezetője elmondta: a lap megszüntetése nemzeti szégyen, nincs más olyan ország, ahol ez megtörténhetne. Más lett az ország, a Népszabadság ugyanis azzal, hogy megírta az igazságot, azok fölé is védőernyőt tartott, akiket a politika nem tudott megvédeni. A bezárás arra is rávilágított, hogy mi van akkor, ha az emberek nem védik meg a saját kultúrájukat.

Itt nem csak a Népszabadság múltjáról van szó, a jövőbe is tekintenek, arról is beszélnek, hogy milyen jövője van az ellenzéki sajtónak. Mindenütt vannak ellenzéki lapok, még Putyin Oroszországában is, mert ez hozzátartozik ő legitimitásához - hangsúlyozta Földes György. Mi lesz az ATV-vel, a Klubrádióval, a Népszavával, és mit tehetnek az olvasók, nézők, hallgatók? - erre is válaszolni kell.

Szegvári Katalin televíziós arról beszélt: nem szereti, ha valami jó dolog megszűnik. Ő maga is átélte több tévéműsor megszüntetését, de - mint mondta- ezeket tűrni kell.

Délután kerekasztal beszélgetések lesznek, a rendezvény este 6 órakor zárul.

Magyarország támogatja Ukrajna európai uniós tagságát - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután tárgyalt Volodimir Hrojszmannal. Az ukrán kormányfő szerint fokozni kell a magyar-ukrán együttműködést.