korrupció;Románia;közrádió;

- A közrádió több vezetője ellen indult eljárás Romániában

Bűnvádi eljárást indított a bukaresti első kerületi ügyészség szerdán Ovidiu Miculescu, a Román Rádiótársaság (SRR) elnök-vezérigazgatója ellen, akit - a közszolgálati médium más jelenlegi és volt igazgatótanácsi tagjaival együtt - hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak.

Múlt szerdán több házkutatást is tartottak az ügyészek a SRR, illetve egym a médiummal üzleti kapcsolatban álló utazási iroda telephelyein. Az ügyészek azt gyanítják, hogy 2011 júliusa és 2014 januárja között a terheltek törvénytelenül kötöttek közbeszerzési szerződéseket bizonyos cégekkel, 400 ezer lejnyi (28 millió forint) jogosulatlan haszonra téve szert ezek nyomán - közölte az Agerpres hírügynökség. A Romania Libera című lap úgy értesült, hogy az összegből első osztályú repülőjegyeket vásároltak Miculescunak és a rádió más vezetőinek.

A  tizenegy gyanúsítottat érintő ügyben többek között Demeter András volt elnök-vezérigazgató, jelenlegi igazgatótanácsi tag is érintett, akit a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelölt a testületbe. Demeter a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva korábban elutasította az ügyészek vádjait, miszerint az igazgatótanácsi tagok törvénytelen haszonban részesültek volna döntéseik révén.

Minden igényelt szolgáltatást törvényesen megkötött civil szerződés előzött meg, amely a munkavégzést és kifizetést lehetővé tette - hangsúlyozta a SRR volt elnök-vezérigazgatója. Az ügy mind a 11 gyanúsítottját rendőrök állították elő a múlt heti házkutatás alkalmával, az első kerületi ügyészség azonban nem kezdeményezett ellenük más kényszerintézkedéseket.

Betsy DeVos személyében michigani politikusnőt választott Donald Trump oktatási miniszternek. Az 58 éves asszony el is fogadta a felkérést. DeVos eddig az Amerikai Szövetség a Gyermekekért nevű szervezet elnöke volt, s arról ismert az Egyesült Államokban, hogy szervezete határozottan küzdött és küzd a szabad iskolaválasztás jogáért, s azért, hogy egy speciális program keretében közpénzt is biztosítsanak családoknak arra, ha gyermekeiket magániskolába akarják beíratni. Betsy DeVos "briliáns és szenvedélyes szószólója az oktatás ügyének" - írta közleményében Donald Trump, leszögezve, hogy a leendő miniszter irányításával majd alapjaiban reformálják meg az oktatási rendszert.