járattörlés;Lufthansa-sztrájk;

- Lufthansa-sztrájk - Több mint 900 járatot töröltek

A német légitársaság több mint 900 járatot törölt csütörtöki menetrendjéből a pilóták szakszervezetének sztrájkja miatt, kimaradnak a budapesti járatok is. A Lufthansa honlapján közölt rendkívüli menetrend szerint az öt Budapest és München, illetve a négy Budapest és Frankfurt között közlekedő járatpár is kimarad a pilóta-szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC) szerda hajnalban elkezdett 48 órás sztrájkja miatt.

A légitársaság 912 csütörtökre tervezett járatot törölt, ez 115 ezer utazót érint. A sztrájk két napját együttvéve mintegy 1800 járat marad ki, ami több mint 215 ezer utazónak okoz nehézséget. A Lufthansa szerdai közleménye szerint egyebek mellett ingyenes átfoglalási lehetőséggel segítik őket, a frankfurti és a müncheni repülőtér térségében pedig elővigyázatosságból lefoglaltak szerda éjszakára csaknem 4 ezer szállodai szobát a járattörlés miatt esetleg hajlék nélkül maradó utazóknak.

A Lufthansa Csoport többi utasszállító tagját - Eurowings, Germanwings, SWISS, Austrian Airlines, Air Dolomiti, Brussels Airlines - nem érinti a munkabeszüntetés. A csoport egészét tekintve a tervezett 3000 járat közül 2012 közlekedik csütörtökön. A VC éves szinten átlagosan 3,66 százalékos béremelést kér a legutóbbi kollektív szerződés lejártával elkezdődött és 2017 áprilisáig tartó ötéves időszakra a Lufthansa, a Lufthansa Cargo és az Eurowings, illetve a Germanwings diszkont légitársaság mintegy 5400 pilótájának. A munkaadó 2,5 százalékos emelést ajánl és munkaügyi közvetítő bevonását javasolja.

A szakszervezet szerint az ajánlat a Lufthansa Csoport jelentős nyereségére tekintettel elfogadhatatlan. A munkaadó szerint az elfogadhatatlan, hogy a szakszervezet összességében 20 százalékot meghaladó béremelést követel annak a munkavállalói csoportnak, amely eleve a legnagyobb fizetést kapja a konszern dolgozói közül. A VC a bérek ügye mellett a korai nyugdíjazási rendszer átalakításával és a menedzsment költségcsökkentési törekvéseivel kapcsolatban is konfliktusba került a Lufthansa vezetésével. A tárgyalások először 2014 tavaszán rekedtek meg, azóta 13-szor sztrájkoltak a Lufthansa pilótái.

A legutóbbi, tavaly szeptemberi sztrájk befejezését bíróság rendelte el, arra hivatkozva, hogy VC követelései a kollektív szerződésben nem szabályozható kérdésekre is kiterjednek és részben azt a célt szolgálják, hogy az érdekképviselet nagyobb beleszólást szerezzen a diszkont üzletág működtetésének alakításában.

Emeli bruttó 5-5 forinttal a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. Az emeléssel a gázolaj átlagára 358-359 forintra, a benziné 342-343 forintra nő.