hulladék;Lázár János;ujjlenyomat;Pharaon-ügy;

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

- Lázár rejtélyes betegségben "szenved"?

Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a Pharaon-ügyről többször is kérdezték az e heti Kormányinfón. A politikus kijelentette: nem tartja kizártnak, hogy az Orbán szomszédságába költöző szaúdi üzletembernek nincs rögzíthető ujjlenyomata, ahogy neki sincs. És valóban, betegség esetén tényleg előfordul, hogy valakinek nem lehet rögzíteni az ujjlenyomatát.

Korábban a Népszabadság számolt be arról a jelenségről, amikor valakinek valamilyen betegség miatt nem rögzíthető az ujjlenyomata. Azokban az esetekben, amikor ennek oka átmeneti betegség, egy évre adják ki az okmányt. Így van ezzel Lázár János is, aki a Pharaon-ügy kapcsán beszélt arról, hogy évente kell megújítania az útlevelét, az ujjlenyomat hiánya viszont nem akadálya annak, hogy valaki útlevelet kapjon.

A 24.hu a megboldogult lapot idézve írta, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál a statisztikák szerint az útlevélkérelmezők 0,8 százalékánál nem lehet ujjlenyomatot rögzíteni.

Lázár egyébként Ghaith Pharaonról azt mondta, hogy magyarországi jelenléte semmilyen kockázatot nem jelent, a vízum kiadása esetében semmilyen szabálytalanság nem történt, és az érintett magyar hatóság tartózkodási engedélyt is szabályosan adott ki neki. 

"3 héttel ezelőtt megváltozott az életem. A csodás lányom mellé megkaptam a csodás fiamat. Most a család tölti ki az időmet" - írja legfrissebb posztjában Liptai Claudia.