razzia;NÉBIH;

Forrás: Nébih

- Csak erős idegzetűeknek! Elképesztő mocsok a húsüzemben - Videó!

Két megyében, négy helyszínen tartottak egy időben ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei. Az ellenőrök az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban mintegy 1150 kg terméket vontak ki a forgalomból. A lefoglalt élelmiszerek többsége jelöletlen, nem nyomon követhető volt, de a szakemberek találtak engedély nélkül előállatott élelmiszert is. Az egység működését azonnali hatállyal felfüggesztették.

A NÉBIH ellenőrei, előzetes információ gyűjtés alapján, illegális húsforgalmazás és élelmiszer-előállítás gyanúja miatt tartottak egyszerre két megyében, négy helyszínen ellenőrzést.

Az akció során az egyik Tolna megyei húsboltban többek között engedély nélkül előállított, nem megfelelő higiénia körülmények között tárolt, tiltott módon lefagyasztott, valamint jelöletlen termékeket is találtak a szakemberek. A húsboltból főzőkonyhákra és büfékbe is szállítottak húst és húskészítményeket. Az áru egy részét az üzlethez tartozó garázsban tárolták, ahol húsdarabolást és élelmiszer-előállítást is végeztek, noha a vállalkozó ehhez engedéllyel nem rendelkezett.

Az ellenőrök összesen mintegy 1150 kg élelmiszer forgalomból történő kivonását és megsemmisítését rendelték el. A termékek között tőkehús, szalonna, darabolt baromfi és különböző húskészítmények is voltak. Az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítói tevékenységet a NÉBIH szakemberei azonnali hatállyal megtiltották.

Az eljárás folyamatban van, az ügyben milliós nagyságrendű nagyságú bírság várható.

Mészáros Lőrinc két labdarúgócsapata, az NB II-ben szereplő Puskás Akadémia a horvát bajnoki tabellán harmadik helyen álló NK Osijek csapatával mérte össze erejét, amelyben még januárban szerzett tulajdont a felcsúti polgármester.