MSZP;vitanap;közoktatás;

- A közoktatás helyzetéről vitatkozna az MSZP

A közoktatás helyzetéről kezdeményezett az MSZP politikai vitát az Országgyűlésben. A parlamentnek kedden benyújtott kezdeményezést szocialista képviselők mellett jobbikos, LMP-s és független képviselők is aláírták.

A szocialisták azt javasolják, hogy a vitát december 6-án tartsa meg a parlament. A házszabály szerint a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének (negyven képviselőknek) írásbeli indítványára az Országgyűlés vitát tart.  A szabályok szerint minden képviselő ülésszakonként legfeljebb két politikai vita megtartását támogathatja. A politikai vitát az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg.

Vádat emelt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy biztonsági őr ellen, aki indokolatlanul erőszakosan lépett fel a vendégekkel szemben egy szórakozóhelyen - közölte a vádhatóság.