Rácz Zsuzsa;Richter Aranyanyu Díj;

A díjazottak és a zsűri tagjai FORRÁS: ARANYANYU.HU

- Átadták a Richter Aranyanyu Díjakat

Idén már 6. alkalommal adták át a Richter Aranyanyu Díjat. Az elismerés alapítói, a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író a díjazottak történetén keresztül szeretnék láthatóvá tenni az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nőket, akik sokszor a háttérben, minden elismerés nélkül végeznek felbecsülhetetlen értékű munkát. A Ridikül Magazin különdíjával együtt idén is kilenc nő vette át a díjat.

A Richter Aranyanyu Díj mára igazi sikertörténet lett, évről-évre több száz jelölés érkezik. A zsűri idén is 16 nőt juttatott a döntőbe, a négy kategóriában egy zsűri és egy közönségdíjat adtak át. A nagyközönség a döntősöket a róluk készült kisfilmekből ismerhette meg, majd egy-egy szavazat leadásával eldönthette, hogy kik legyenek díjazottak.

A négy kategória egy-egy győztesét a már jól ismert zsűri tagjai – Dobó Kata színésznő; Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó; és a „házigazdák”: Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, valamint Rácz Zsuzsa író – közösen választották ki. A programhoz idén műsorvezetőként Jakupcsek Gabriella is csatlakozott.

Orvos

Rovács Melinda - gyermekorvos (közönségdíj)                               

Azt vallja, hogy a kicsik gyógyítása úgy teljes, ha az egész családot megismeri, megérti, és ha kell, támogatja. Többször segített gyógyszerek kiváltásában a nehéz anyagi helyzetben lévő pácienseinek, előfordult, hogy egy kimerült édesanya gyerekére vigyázott, hogy ő pihenhessen, vagy éppen otthagyott egy családi ünnepet, hogy egy mentőautóban a kórházig kísérje betegét.

Schill Beáta - újszülöttgyógyász (zsűri díj)                   

Beáta - miközben az alig 50-60 dekagrammos koraszülötteket segíti önálló életre képes csecsemőkké válni - azon is dolgozik, hogy ebben a kétségbeesett helyzetben a gépek, műszerek ijesztő világában a szülők szülőkké válhassanak. Ő volt, aki Magyarországon elsőként kezdeményezte az édesapák bevonását a koraszülött ápolásba, valamint a kenguruzást, amikor a kezdetektől a szülők mellkasára fektetik a kisbabákat a nehéz körülmények ellenére is. A „Kengurumamaként” emlegetett Beáta azt mondja, ez a kapcsolódás a legapróbbakra gyakorolt pozitív élettani hatása mellett a szülővé válást és családdá kovácsolódást is segíti.

Egészségügyi szakdolgozó

Garai Erzsébet - főápoló (közönségdíj)                                                                                        

A kiskunfélegyházi Dialízis Központ főápolója. A művesekezelésre szoruló emberek életébe visz naponta reményt és boldogságot apró figyelmességeivel. Betegei azt mondják, ő a béke szigetét jelenti a kilátástalannak tűnő helyzetükben.

Némethné Ignácz Andrea - patikus (zsűri díj)                              

Az általa vezetett nagykanizsai Király Gyógyszertár valóságos intézménnyé vált, egyfajta közösségi tér lett általa. Úgy véli, a gyógyszertáraknak egyre nagyobb szerepük lesz a betegségek megelőzésében, ezért ők már az orvosaikkal együttműködve keresik mindenki számára a legjobb megoldást. Andrea sikerrel működteti a nők egészségvédelméért dolgozó Király Női Klubot is.

Pedagógus

Kovács Nikoletta - igazgatóhelyettes (közönségdíj)                                                                                 

Hitvallása: játszani, játszatni és játszani tanítani. A budapesti Kontyfa tanára mind a 600 „gyerekének” tudja nevét és a sokszor nehéz élettörténetét is. Látja, ki jön éhesen iskolába, kinek mire van szüksége, és ha kell, ő maga intézkedik. Szívügye az iskolán belüli agresszió és indulat kezelése az élménypedagógia módszerével. A gyerekek így megismerik önmagukat, saját érzéseiket egy-egy adott helyzetben, s képesek lesznek a belső viharaikat megfelelő módon kezelni.

Zémann Erika - vezetőedző (zsűri díj)                                                                       

A ritmikus sportgimnasztikát oktató Erika vallja, hogy a versenysportban is csak motiválással és nem büntetéssel lehet valódi eredményeket elérni. Megértő, támogató, együttérző személyiségével lányainak azt mutatja meg, hogyan lehet a sport mindig örömforrás. Igazi támasz ő, aki abban hisz, hogy a szeretet, a törődés az igazi motiváló erő. Módszere tökéletesen működik, ezt sportolói eredményei bizonyítják.

Szociális dolgozó

Mester Gyöngyi - munkavállalási tanácsadó (közönségdíjas)                                                                  

Ő az, aki képes visszaadni a hozzá kerülő munkanélküli emberek önbecsülését, tenni akarását azzal, hogy hozzájuk méltó munkát talál számukra. Egy olyan konstrukciót alkotott, amely országosan elismert modellprogram lett. Hátrányos helyzetű családok lakásait újították fel az állástalan szakemberek, s miután a lakások megszépültek, többen munkát is kaptak. A magukat kezdetben fölöslegesnek érző emberekből lelkes közösséget kovácsolt, akik már önmagukért és egymásért is képesek küzdeni.

Tóthné Mikulás Veronika - idősgondozó (közönségdíjas)

A hajdúböszörményi idősotthon lakói számára igazi kincs a jelenléte, könnyebbé varázsolja mindennapjaikat. Meggyőződése, hogy minden pillanatot ki kell használni a vidámságra, ami a betegséggel és elmúlással átitatott közegben különösen nagy érték.

Különdíj

A Ridikül Magazin 2016-ben is különdíjat ajánlott fel, melyet Görög Athéna főszerkesztőtől a legtöbb jelölést kapó Mágoriné Sinka Eszter körzeti nővér vette át. Eszter nem ismer lehetetlent, ha a betegekről van szó. Munkája után még meglátogatja az idős pácienseit, bevásárol, főz nekik, vagy éppen kitakarít, ha arra van szükség. A felsőzsolcai árvízben ő is érintett volt, ekkor értette meg, milyen az, ha valaki mindenét elveszíti. Azóta valóságos adományhálózatot épített ki, lelkesedése, fáradhatatlansága reményt ad mindenkinek.

Kik ők?
 Ők azok, akik ezekre a kérdésekre választ adnak:
  • Hogyan lehet úgy eredményt elérni a versenysportban, hogy
    a gyerekek lelke ne sérüljön, és élmény maradjon számukra a
    sport?
  • Miért játszik és kártyázik egy igazgatóhelyettes diákjaival?
  • Mitől válik egy egyszerű gyógyszertár közösségi térré?
  • Mi a szerepe egy vödör víznek a koraszülött babák életében?
  • Hogyan válik egy édesanya élő inkubátorrá?
  • Mit tesz egy körzeti nővér, hogy a betegei mindenhová kövessék
    őt, és mi kell ahhoz, hogy a reményt vesztett munkanélküliek
    újra boldog, önmagukért és egymásért küzdő, lelkes társaság
    legyenek?
Pedagógusok, akik hozzáállásukkal és újfajta nevelési módszereikkel úgy érnek el sikereket, hogy a gyerekek felszabadultsága, öröme ugyanolyan fontos marad számukra, mint az iskolában nyújtott teljesítmény.
Orvosok, akik nemcsak munkaidőben, hanem azon kívül is biztonságot és reményt tudnak adni a sokszor kétségbeesett családoknak.
Egészségügyi szakdolgozók, akik munkájuk mellett szociális munkát is végeznek, miközben meg sem fordul a fejükben, hogy ez vajon az ő dolguk-e. Azok, akik idősek, betegek, munka nélkül maradt, vagy éppen hajléktalan emberek életének adnak értelmet akkor, mikor ők már a határán vannak, hogy feladják.
Olyan nők, akik a megoldást keresik a problémákra, akik képesek arra, hogy a sokszor kivitelezhetetlennek tűnő ötleteiket megvalósítsák, másokért.
A díszvendég: Adámi Zsanett
Az Aranyanyuk történetei nem a díjak átvételével kezdődnek és nem is ott érnek véget. Évekkel ezelőtt ismerhettük meg egy mozgásképtelen csecsemő történetét, akit szülei a kórházban hagytak.
Szabolcs Judit, aki 2013-ban volt díjazott, nemcsak gyógytornászként segítette őt, hanem befogadó családot is talált a babának. Ezt a lányt idén a gála díszvendégeként köszöntötték. Ő Adámi Zsanett paralimpikon, aki negyedik helyezést ért el Rióban 100 méteres hátúszásban.

Pénteken délután adják át Paul Lendvai újságíró-díját az idei győztesnek.