Budapest;olimpia;ANOC;

- Emberléptékű olimpiát ígért Budapest

 Emberléptékű és barátságos olimpiát ígért prezentációján a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat kedden Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén.

A 20 perces előadás elején Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és Arlóy Zsófia asztaliteniszező paralimpikon köszöntötte a mintegy 1000 résztvevőt, majd Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szólt a megjelentekhez.
"Magyarország olimpiai nemzet, 176 aranyéremmel, a modern olimpiai mozgalom alapítójaként, s az ötkarikás örökrangsor nyolcadik helyezettjeként" - mondta Borkai Zsolt. Hozzátette, azért vannak most jelen, hogy valóra váltsák Kemény Ferenc 1894-es álmát, vagyis a budapesti olimpiarendezést, amely - mint a MOB elnöke mondta - "nemcsak az ő álma, hanem a miénk is."

Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője kijelentette, hogy magáénak érzi a budapesti olimpia vízióját, "egy olyan budapesti játékokat, amely életre kelt egy új generációt a sport mindent elsöprő erejével." "Aki épít, álmokat vált valóra, az építéshez és alkotáshoz pedig szabadságra, felelősségre és fegyelemre van szükség: szabadságra, hogy megálmodjuk, felelősségre, hogy megtervezzük, és fegyelemre, hogy kivitelezzük" - jelentette ki Fürjes Balázs, s hozzátette: ma a közép-európai országok gazdasága növekszik a leggyorsabban és teljesít a legjobban az Európai Unión belül.

A budapesti olimpiai pályázat vezetője kiemelte, hogy Magyarország az utóbbi 15 évben 55 milliárd dollár értékű infrastrukturális és sportberuházást valósított meg olimpiarendezéstől függetlenül, de arra felkészülve. Példaként említette a Papp László Budapest Sportarénát, a Groupama Arénát, a Dagály Úszóarénát, valamint a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság néhány mérkőzésének otthont adó új Puskás Arénát.

Fürjes Balázs hangsúlyozta: Budapest kivételes fejlődési pályára lépett és készen áll a játékok megrendezésére, azaz, mint mondta: "a megfelelő város a megfelelő időben."

A prezentáción Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes azt mondta, "Budapest fesztiválváros, egyre sikeresebb, magabiztos és szenvedélyes, eredményes, a játékok iránt elkötelezett város." Kiemelte, hogy Budapest a világ hetedik legsportosabb városa, amely a legtöbb helyet lépett előre ebben a rangsorban. Hangsúlyozta, hogy a magyar fővárosban vérbeli sportrajongók élnek, a város pedig a közönségért és az új generációért létezik.

"A magyar emberek melegségétől és nyitottságától sugárzik ez a város, a fesztiválérzéstől, a sport iránti szenvedélyünktől. Amikor új lendületről beszélünk, Budapestről és annak olimpiai szenvedélyéről van szó" - jelentette ki a főpolgármester-helyettes.

Mizsér Attila, a Budapest 2024 sportigazgatója arról beszélt, hogy a mostani a megfelelő idő egy újfajta olimpiai tervhez, amely a város fejlődéséhez illeszkedik. "Budapest a valódi megoldás, mert egy közepes méretű világváros ideális mérettel ahhoz, hogy a játékok eggyé váljanak a várossal. A budapesti olimpia emberléptékű és barátságos lesz, kivételesen rövid utazási időkkel, lehetővé téve egy elképesztő fesztiválélményt" - mondta Mizsér.

A sportigazgató kitért rá, hogy a budapesti egy biztonságos és megközelíthető környezetben rendezett olimpia lehet, amely valóban új és egyedülálló élményt nyújthat, s amelynek során az egész város egyetlen, jól összekötött olimpiai parkká válik.
"Segíteni fogunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és Önöknek abban, hogy kialakítsanak egy új, emberléptékű olimpiai tervet, amely új lehetőségeket kínál az olimpiai mozgalomnak és a jövőbeli rendező városoknak, s megvalósítható, kivitelezhető megoldásokat tartalmaz, melyek minden modern, közepes méretű világváros friss lendületére és képességeire épül" - jelentette ki Mizsér Attila.

A prezentáció végén Fürjes Balázs foglalta össze az elhangzottakat, majd kiemelte, hogy a NOB által elfogadott Agenda 2020 reformprogram lehetővé teszi az olimpiarendezést a közepes méretű városok új generációjának, ezek a városok pedig olyan lehetőségeket teremtenek az olimpiai mozgalomnak, amelyek előre mozdítják a NOB reformprogramját. "Valódi alternatíva vagyunk. Valódi, mert erős, profi és biztonságos tervet nyújtottunk be, és alternatíva, mivel valami teljesen mást, teljesen újat kínálunk" - jelentette ki a budapesti pályázat vezetője.

Az ANOC dohai közgyűlésén először Los Angeles, majd Budapest után Párizs mutatkozhatott be. A prezentáció azért kulcsfontosságú, mert ezután a pályázó városoknak csupán három alkalommal lesz lehetőségük részletes prezentációban bemutatni az elképzeléseiket: a NOB értékelő bizottságának jövő májusi látogatásakor, a júliusi, lausanne-i technikai prezentáción, valamint szeptemberben, a limai helyszínkijelölő kongresszuson.

Az ANOC közgyűlésén való részvétel különleges lehetőség arra, hogy a pályázók megismertessék elképzeléseiket a NOB-tagokkal, akik nem látogathatják meg a pályázó városokat.

Az ANOC most 206, a NOB által elismert szervezetet foglal magába, köztük a MOB-ot is. A szövetség elnöke 2012 óta a a kuvaiti Ahmed al-Fahad al-Ahmed al-Sabah sejk, főtitkára pedig a svéd Gunilla Lindberg, s ők mindketten a NOB tagjai is egyben.

A Ferencváros a horvát Primorje Rijeka, a BVSC-Zugló pedig az olasz Verona együttesével találkozik a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében.