Európa;védelem;Mogherini;szuperhatalom;

- "Európa már szuperhatalom" - De azért meg kell erősíteni a védelmét

A biztonság érdekében meg kell erősíteni Európa védelmét, de ez nem feltétlenül egy európai hadsereg felállítást jelenti. Európa már most szuperhatalom - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn, az unió kül-, illetve védelmi minisztereinek találkozóját megelőzően.

Újságírói kérdésre válaszolva, Mogherini hangsúlyozta, hogy az európai védelempolitikának hitelesebbnek, hatásosabbnak, határozottabbnak kell lennie a jelenleginél. Az Európai Unió sokat tesz a világban az európai polgárok védelme érdekében. Mintegy 17 misszió teljesít szolgálatot uniós zászló alatt, amelyek közül több a migrációs válság megfékezésén dolgozik - tette hozzá. Ez azt mutatja, az uniónak van védelmi képessége, de vannak még kihasználatlan lehetőségei, amelyhez megvannak a feltételek. Az európai védelmi akcióterv előkészítésére azért van szükség, hogy Európa autonóm módon tudjon válaszolni az esetlegesen érkező agressziókra - tette hozzá Mogherini.

A főképviselő Törökországgal kapcsolatban elmondta, Európának fontos partner Törökország, ugyanakkor nehezíti a kapcsolatokat a halálbüntetés visszaállításának lehetősége, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása és a török parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztése. Ezekekről a kérdésekről az uniónak egységes álláspontot kell kialakítania - tette hozzá. A hiteles politikai folyamatokhoz való visszatérés és a politikai párbeszéd elengedhetetlenek a demokrácia gyakorlásához és a régió stabilitásához - tette hozzá.

Didier Reynders belga külügyminiszter kijelentette, Európának kötelessége megerősítenie védelmét és növelni védelmi kapacitását. Törökországgal kapcsolatban Reynders aggasztónak nevezte, hogy Ankara számos újságíró ellen adott ki elfogatóparancsot, és parlamenti képviselők ellen folytat eljárást. "Az Európai Uniónak át kell gondolnia kapcsolatait egy ilyen országgal" - szögezte le a belga miniszter.

Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa a tanácskozásra érkezve kijelentette, elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan megállapodás születik két keleti partnerország polgárainak uniós beutazását illetően. Ugyanakkor hangsúlyozta, Ukrajnának és Grúziának minden feltételt teljesítenie kell ahhoz, hogy előre lehessen lépni a vízummentesség megadásának ügyében.

A legnagyobb német kormánypárt, a kereszténydemokrata CDU is támogatja Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusának jelölését az államfői posztra - jelentették hétfőn nemzetközi hírügynökségek.