Fidesz;Jobbik-Konzervatívok;

- Fidesz: a Jobbik cserbenhagyta Magyarországot

 A Jobbik mostani akciója nem más, mint egyszerű politikai machináció: annak a ténynek az elkendőzése, hogy cserbenhagyták Magyarországot - kommentálta a Fidesz-frakció vasárnap Volner János Jobbik-alelnök közlését pártja alaptörvény-módosító javaslatáról. 

Volner János vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy indítványuk csak abban különbözik az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett, majd elutasított alkotmánymódosítástól, hogy megszüntetné a letelepedési kötvények forgalmazását.
A Fidesz-frakció szerint viszont egyszerű színjáték, amit a Jobbik csinál, és az ellenzéki párt szavaira nem lehet alapozni, hiszen egyszer már hazudtak az alaptörvény módosításának támogatásáról.

Emlékeztettek, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök korábban azt mondta, hogy aki nem szavazza meg a javaslatot, az hazaáruló. Ennek ellenére a Jobbik-frakció - a többi ellenzéki képviselővel egyetemben - mégsem szavazta meg azt. "Ezért ahelyett, hogy olcsó színjátékot űzne a magyar emberekkel, inkább azt magyarázza meg, miért nem védte meg az országot, miért csapta be saját szavazóit, miért állt Gyurcsány Ferenc és a balliberális ellenzék soraiba?" - szólított fel a kormánypárt.

 Lelki rokkantságnak nevezte Ferenc pápa, hogy folyamatosan fejlődő világunkban egyre többen nem tudnak hozzáférni a fejlődés teremtette javakhoz az európai fedél nélkülieknek a Szent Péter bazilikában bemutatott vasárnapi szentmisén, amellyel lezárulnak az irgalmasság szentévének a Vatikánon kívüli szentkapui.