Bulvár;Beírók;Zséda;lemezbemutató;

Fotó: Facebook

- "Kémia" és kalendárium

Négy év után " Kémia " címmel készített új stúdióalbumot Zséda, melyen egyaránt hallható  pop, blues, soul és jazz muzsika is. 

A többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas előadó hatodik albumán tizenöt dal található, többek közt Demjén Ferenc egyik szerzeménye is. A szerzők között van régi alkotótársa Rakonczai Viktor, aki a végső hangzásért is felelt.

További alkotók Tóth G. Zoltán, Molnár Tamás, Járóka Zizi, Csicsák Norbert, Kaszás Péter, Laskai Viktor és Balogh Tamás. A " Jours Sourds" című dal francia szövegét Lackfi János írta.

Az énekesnő a lemezzel együtt a hatodik, 2017-es kalendáriumát is bemutatta, melyben szerepelnek stílus- és szépségtippek, öltözködési tanácsok is.

 

Szerdán lehet gyenge eső, a Nyugat-Dunántúlon havas eső, a magasabban fekvő részeken, és néhol síkvidéken hó is hullhat. Kora délutánra a keleti tájakon is megszűnik a tartós csapadék, és ezzel együtt mind nagyobb területen naposra fordul az idő. Felhősebb körzetek főként Szabolcsban és Borsodban maradnak. Hajnalban -2, +5, napközben  5-9 fok között alakul a hőmérséklet.