LMP;Országgyűlés;interpellációk;

 MTI Fotó: Kovács Attila

- "Fidesz-közeli cégek lopják el a szegényeknek szánt forrásokat"

 Hadházy Ákos, az LMP képviselője az Országgyűlésben interpellációjában arról beszélt: menetrendszerűen kerülnek elő olyan Fidesz-közeli cégek, amelyek a közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat figyelmen kívül hagyva nyernek hatalmas EU-s pénzeket. 

A képviselő egy sajóhídvégi, mélyszegénységben élők helyzetének javításáról szóló pályázatot hozott példaként, amely szerint 164 millió forintból a családok 30 százalékánál sikerült "pozitív eredményt" elérni. A kormány tétlenül nézi, hogy céghálózatok lopják el a szegényeknek szánt pénzt - tette hozzá az LMP társelnöke

Rétvári Bence államtitkár válaszában azt mondta: a projekt célja a hátrányos helyzetben lévő közösségek segítése és integrációja, amelyben volt mezőgazdasági program, családi kassza program, tanulási kompetenciák kezelése, közösségfejlesztés és mentorprogram, valamint álláskeresési támogatás és életvezetési ismeterek elsajátítása is. Az államtitkár úgy vélte: ilyen programokra igenis szükség van. Hadházy Ákos nem fogadta el a választ, de a képviselők 111 igen és 27 nem ellenében megszavazták azt.

Az MSZP-s Tóth Bertalan szintén szociális ügyeket feszegetett, még a napirend előtti kérdések idején. A habonyi látszatvilágon kívüli valóságban a kilakoltatási moratórium márciusi megszűnése óta több mint kétezren vesztették el az otthonukat, a csökkenő világpiaci földgázárak ellenére idén sem lesz olcsóbb a fűtés, a tankötelezettségi korhatár csökkentése miatt 43 ezer gyerek esett ki a köznevelésből, az ország versenyképessége visszaesett. Ideje szembenézni a valósággal - jelentette ki, hozzátéve: véget kell vetni a látszatkormányzásnak és a korrupciónak; az MSZP olyan országot akar, ahol a fizetésből tisztességesen meg lehet élni, illetve ahol a véleménye miatt senkit sem ér támadás.

Rétvári Bence államtitkár válaszában azt mondta, az MSZP kormányon tehetett volna lépéseket saját párttársai korrupciós ügyei ellen. A köznevelésről szólva közölte, az igazolatlan hiányzások szigorításával 29 ezerről 13 ezerre szorították le a hiányzó gyerekek számát, emellett a tanítási szünetekben is biztosítják az arra rászoruló gyermekeknek az étkezést. Beszélt a rezsicsökkentésről, arról, hogy több lakás épül és hogy az ingatlan-végrehajtások száma is alacsonyabb a korábbi időszakhoz képest.

Idén még nem emeli TV szolgáltatásának havidíját a Magyar Telekom, jövőre pedig az RTL Klub és a TV2 által szedhető programdíjnak csak egy részét fizetteti meg, januártól a határozott és határozatlan idejű szerződéssel rendelkező ügyfelek havidíja bruttó 290 forinttal emelkedik - közölte a társaság.