eladás;Echo TV;Széles;

Még párban a homlokzaton FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

- Emlékezet: ki keresett meg kit a lapeladás ügyében?

Már tárgyal az Echo Tv eladásáról, de csak olyannak adja el a tévét Széles Gábor, aki megőrzi annak szellemiségét - mondta a fideszes vállalkozó saját lapjának, a Magyar Hírlapnak. A milliárdos leszögezte: a Hírlapot meg akarja tartani, s fejleszteni fogja.

Rövidesen Liszkay Gábor irányítása alá kerül az Echo TV is - írtuk szombati számunkban, arra az értesülésünkre hivatkozva, hogy a tulajdonos Széles Gábor ezt szombat reggel interjúban jelenti be lapjában, a Magyar Hírlapban. Széles Gábor valóban egyoldalas interjút adott saját lapjának, amelyben kijelentette: eladná a szinte mérhetetlen nézettségű Echo Tv-t. Az ugyan nem derült ki, hogy a tévé kinek az irányítása alá kerülne, ám informátoraink továbbra is állítják, hamarosan Liszkay Gábor, a Mediaworks elnök-vezérigazgatója, a Magyar idők tulajdonosa veheti át. Ugyanakkor képbe kerülhet a médiapiacon mostanában egyre terjeszkedő Mészáros Lőrinc is, akit a Mediaworksöt megvásárló Opimus Zrt.-vel is kapcsolatba hozott a sajtó. Széles azt mondta, hogy valóban vannak jelentkezők a tévére, már fél éve tárgyal is velük, de csak olyan vevőnek adná el, amely megtartja a csatorna jelenlegi szellemiségét.

Mindemellett az új tulajdonosnak 6-800 millióból kellene fejlesztenie a tévét, mivel a milliárdos ezt már nem akarja kifizetni. "Soha nem volt célom a médiába való beruházás"- tette hozzá Széles, aki állítása szerint csak az első Orbán kormány 2002-es választási veresége után kezdett azon gondolkodni, hogy személyes felelősségvállalással erősítené meg jobboldali médiaportfóliót. Az új tulajdonostól azt is várja, hogy "a szellemi műhely" megőrzése mellett technikailag is modernizálja a csatornát. A Magyar Hírlapot azonban meg kívánja tartani, és fejleszteni is szeretné a lapot, amelyről nem tudni mennyi is fogy belőle pontosan. Azt is felidézte, 2004 és 2010 között évente egymilliárd forintot költött az orgánumaira, hétszázmilliót az Echo Tv-re, háromszázmilliót pedig a Magyar Hírlapra.

Az UFO-hívő vállalkozó az interjúban Simicska Lajosról is beszélt, akit szerinte "a féltékenység vezérelt" korábban, mivel a Magyar Nemzet és a Hír Tv konkurenciáját látta Széles birodalmában, ezért "betartott" neki, ahol tudott. "Úgy látta, miattam megszűnik az ő jobboldali monopolhelyzete, ezért minden eszközt bevetett, hogy Orbán Viktort félrevezesse". Széles emlékeztetett, amikor 2009-ben Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő bojkottot hirdetett a Hírlappal szemben, akkor a Fidesz nem állt ki a lap mellett, véleménye szerint ehhez is köze volt Simicskának. Hozzátette, nem gondolta volna, hogy az Echo lett a legnézettebb tévé, míg a Magyar Hírlap a legnagyobb példányszámú politikai napilap lett a jobboldalon, hiszen mára a Hír Tv és a Magyar Nemzet is kormányellenes hangra váltott. (Ugyanakkor nem értjük, mi köze van a kettőnek egymáshoz, a Nemzet és a Hír Tv maradt jobboldali beállítottságú, csak az objektivitás változott - a szerk.) Egyébként Széles szerint a baloldali politikusok és a balliberális médiatulajdonosok is tisztában voltak vele, "súlyos következményei lesznek", ha ő belép a piacra.

A baloldali sajtóról elmondta, "csak maguknak köszönhetik" a jelenlegi állapotokat. "Az akkor még balliberális Magyar Hírlapot 2006-ban azért vásároltam meg, mert Szombathy Pál főszerkesztő azzal keresett meg, segítsek a lapon. Arról panaszkodott, hogy a balliberális oldalon nem talált megfelelő anyagi támogatót, ezért ajánlotta fel nekem a lap megvásárlását" - mondta hozzátéve, gyalázatosnak tartja, hogy a ma is tőkeerős baloldali vállalkozók közül egy sem volt, aki annak idején a Magyar Hírlapot vagy most a Népszabadságot meg akarta volna menteni.

Emlékezet
Széles Gábor 2005 szeptemberében vásárolta meg a Magyar Hírlapot. A jobboldaliságára ma oly büszke üzletember 2006 őszén azt nyilatkozta a Heti Válasznak, szeretné, ha az addig mértékadó liberális lap „a jövőben a középtől egy kicsit jobbra állna”. Széles ma úgy emlékezik, hogy Szombathy Pál akkori főszerkesztő kereste meg, mert vevőt keresett a lapra. Szombathy (akinek 2006 őszén a korabeli hírek szerint azért kellett távoznia a lap éléről, mert nem volt hajlandó felmondani Popovics Gizella főszerkesztő-helyettesnek, illetve két meghatározó publicistának, R. Székely Juliannának és Szále Lászlónak) a Facebookon másként emlékszik: „kerekebb, ha itt van a 11 év előtti események másik olvasata is: nem kerestem meg annak idején Széles Gábort, ellenben ő valóban megkeresett engem közvetítők útján”.



Eltemették tegnap a Thököly úti zsinagógában október 25-én elégett tóratekercseket, táleszokat (vállra terített zsidó imalepel) és imakönyveket a Kozma utcai izraelita temetőben.