Piróka
Régen ismertük egymást, még a „történelem előtti” időkből. Hol egymás közelébe sodort minket a szakma, hol évekig nem is hallottunk egymásról. Aztán a Népszavánál ugyanabba a szobába kerültünk. Hol ő jött be előbb, hol én, de minden napot azzal kezdtünk, hogy versenyben zsörtölődtünk a világ dolgain. Nem volt olyan hír, amihez ne lett volna hozzáfűzni való megjegyzése. Nem volt olyan írás a lapokban, amit ne dicsért volna, vagy ne csóválta volna a fejét, hogy ezt másképp kellett volna megírni.
Mert ő mindent a „másképpen kell” oldaláról közelített meg. Fantasztikus asszociácós készségével olyan logikai bukfencekre volt képes, amire talán senki más a szakmában. Egyik felejthetetlen tárcajegyzetében arról a rétisaspárról írt, amelynek fészke közelébe web-kamerát helyeztek el, hogy szemmel követhessék a szakemberek a „szaporulatot”. Pirinek erről az jutott eszébe: web-kamera, távcső és teleszkóp kellene Palkovics László államtitkár keze ügyébe is, hogy jobban rálásson az iskolák gondjaira. Vagy egy tudományos hír „indította be a fantáziáját: Európa legöregebb fája nemet váltott. Háromezer évig hímivarúként viselkedett, pollent termelt, de most megunta, és az idén megjelent rajta néhány piros bogyótermés, ami a nőivarú fák jellegzetessége. Ha ez így van, akkor a magyar kormánytagok miért ne válthatnának nemet, hogy gyerekeket, vagy azonnal unokákat szülhessenek maguknak? – tette fel a kérdést. Ezzel Kövér László emlékezetes megszólalására utalt, mi volna a házelnök szerint a nők dolga. Váltson nemet ő, és akkor nem kellene a gyengébb nemet háborgatnia, javasolta.
Máskor egy szilveszterről eltett halászlé „sorsa” indította el a gondolatsort. Kidobja, vagy kezdjen valamit vele? Miért ne kezdhetne, amikor lépten-nyomon hallani a dalt, hogy „Magyarország halszagú”, ráadásul ez is másodfelhasználású, kicsit „büdös”, mit az a halászlé is. De jön az újabb csavar: a menekülők, akiket a vízhiány is elűzhetett a hazájukból, pedig nekünk nagyon sok kútfúrónk volt még nem is olyan régen, most nincsenek, mert elmentek ők is jobb megélhetést keresni oda, ahová az orvosaink is...
Aztán egyre gyakrabban hiányzott. Sokat panaszkodott a szívére, a vérnyomására, a lábaira, amelyek gyakran fájtak, nem akartak engedelmeskedni neki. Talán majd egy éve annak, hogy csak ígérgette, talán holnap, a jövő héten bejön, de aztán végleg elmaradt. Hiányoztak a reggeli „újság félórák”, de igyekezett pótolni az űrt, hetente-két hetente elküldött egy újabb jegyzetet, amihez mindig mellékelt egy rövid üzenetet: „talán ez nem egészen jól sikerült, nyugodtan felejtsd el…” És amikor visszaírtam neki, „Píróka, ez így lesz jó”, szinte láttam, ahogyan elmosolyodik, hiszen pontosan tudta ő is, bizony, megint nagyon jót írt.
Amikor hosszabb ideig nem jelentkezett, írtam neki: „Piróka, úgye minden rendben?” Kisvártatva küldte a következő tárcát. Az utolsó levelemre már nem válaszolt.
Ma kaptuk a hírt: Szigeti Piroska meghalt. 84 éves volt. Nyugodj békében! Még sokáig hiányozni fogsz.
