Bizony öröm főzni. Az alkotás öröme. Ezt sok asszony- sőt férfitársam - is elmondhatja. (Érdekes: konyhában miért a nők, éttermekben miért a férfiak a gazdák?) Az arány körülbelül ilyen: televízió RTL Klub csatornáján „A konyhafőnök” címen tehetségkutató show-műsornak nevezett sorozatában. Újra és újra nézem - jó fogásokat tanultam már el belőle -, de nem az örömérzet dominál, hanem felmegy az adrenalin szintem. Egy frászban vagyok, miként a játékosok is, sikerül-e a sóskát élénkzöldre hagyni, a kelkáposzta-főzeléket az enyémhez hasonlatosra készíteni (hogy ez hogyan jutott az eszükbe?), és egyáltalán időre tálalni? No, itt reszketek mindig a játékosokkal együtt: sikerül-e időben, szépen tálalni. Ez valamiért mindig az utolsó másodpercekre marad. A műsor egyáltalán nem a főzés öröméről szól, hiszen játékosnak, nézőnek a torkában reszket a gyomra, amíg az ételt bemutatva a zsűri hölgytagja a falat lenyelése közben az alkotóra tekint. Hasonlóan ahhoz, amíg a középen álló zsűritag jelentős szüneteket tartva kihirdeti az eredményt. Miért, hogy erről is a parlamenti ülések jutnak eszembe? Érdemes volt nézni, amíg Torgyán doktor mondta a marhaságait, amíg Kuncze Gábor tette a szellemes megjegyzéseit. De hol van a tavalyi hó? Orbán reszketve olvas a papírjából, mint akinek nem volt ideje előre végigfutni a sorokat, mit is írtak oda neki, persze alaposan ismerve a szája ízét. Nem állt szándékomban, valahogy mégis visszakanyarodtam az ízhez: A konyhafőnök mintha jobb lenne a parlamentinél, csak egy kicsit lazábbra vennék.