Babos Tímea;Bajnokok Tornája;Csuhaj;

Fotó: Szalmás Péter

- Babos-búcsú Kínában

Babos Tímea két játszmában kikapott a magyar származású svájci Tímea Bacsinszkytől a 2,2 millió dollár összdíjazású, Bajnokok Tornája elnevezésű szezonzáró női tenisztornán, a kínai Csuhajban.

A huszonhárom éves magyar játékos - aki kedden a spanyol Carla Suarez-Navarro sérülése miatt került be a résztvevők közé - 1 óra 21 percet töltött a pályán. "Nem lehetek szomorú, hiszen ez a verseny már bónuszt jelent számomra. Pozitívan fogom fel az egészet, hiszen az utolsó pillanatban derült ki, hogy játszhatok. Van még egy meccs a csoportkörben, lehet, hogy az utolsó mérkőzésem lesz ebben a szezonban. Megpróbálok mosolygósan, de küzdősen teniszezni! Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég" - idézte honlapja Babost, aki a hazai közönség előtt szereplő Csang Suhajjal játszik majd.

A kínai viadalon négy háromfős csoportban zajlanak a küzdelmek, a négy első helyezett jut az elődöntőbe.

Bajnokok Tornája, szezonzáró női tenisztorna, Csuhaj, 2. játéknap:

B-csoport:

Tímea Bacsinszky (svájci, 6.)-Babos Tímea 6:4, 6:2

A csoport harmadik játékosa a kínai Csang Suhaj.

Sok világklasszis sportoló orvosi engedéllyel, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tudtával és beleegyezésével szerez jogosulatlan előnyt a riválisokkal szemben. A rendkívül káros és ellentmondásos helyzetről a Der Spiegel című német hetilap írt hosszabb cikket. A lap által megszólaltatott szakértők szerint a krónikus betegségekre felírt gyógyszerek nem mások, mint a teljesítményt növelő doppingszerek.