vagyon;Tárki;családok;

Tőlük még azt a keveset is elvették, amijük volt - Kilakoltatás előtti család még 2015-ben/Népszava fotó

- A magyar családok fele teljesen vagyontalan

A magyar háztartások fele lényegében teljesen vagyontalan, kis értékű, nem mobilizálható lakása és némi készpénze, bankbetétje van csak – írja a Tárki Társadalmi Riportjának 2016-os kiadványa alapján a Világgazdaság.

A másik 40-45 százalék vagyoni helyzete megfelel a globális középréteg szintjének, amelynek vagyonát – vásárlóerő-paritáson számolva – 7 és 70 millió forint közé teszik. Ők már értékesebb ingatlannal, megtakarításokkal, kisebb vállalkozói vagyonnal is rendelkeznek. Körülbelül 5 százalékra tehető a 70 millió forint feletti vagyonnal rendelkezők köre,  3 milliárd forint feletti vagyonnal már csak 150-200 család rendelkezik. 

A Credit Suisse tavalyi tanulmánya szerint Magyarországon az egy felnőttre jutó vagyon 31 ezer dollárra (mintegy 9 millió forint) rúgott 2015-ben. Ez a háztartási vagyon messze elmarad például az Ausztriában mérttől (196 ezer dollár),  és kevesebb a legszegényebb nyugat-európai országban, Portugáliában (74 ezer dollár) mértnél. Elmarad Szlovéniától (56 ezer dollár) és Csehországtól, de magasabb, mint Lengyelországban (24,4 ezer dollár) és Szlovákiában (24 ezer dollár), illetve lényegesen meghaladja a román (13 295 dollár) és a szerb (6585 dollár) értéket. 

A Tárki kutatói szerint a háztartási vagyon mértéke globálisan jól követi az egyes országok gazdagságát hagyományosan mérő GDP-adatokat, de robusztusabb annál. Magyarország esetében például igaz, hogy gazdasági leszakadásunk következtében a GDP tekintetében 2015-re a szlovákok és a lengyelek megelőztek bennünket, de a háztartási vagyon nagyságát tekintve még mindig jobban állunk, mint ők. Ám a háztartási vagyon nemzetközi összehasonlításban viszonylag magas szintje Magyarországon elsősorban a lakástulajdon magas arányából adódik, ami kevésbé mobilizálható vagyont jelent.

A teljes cikk itt olvasható

Egy kormányhű új roma elit kialakítása miatt lakoltatják ki a Magyarországi Roma Parlamentet – ezt a Klubrádióban mondta Horváth Aladár.