Ciprus;egység;

- Közel a ciprusi egység

Jövő hétfőn a svájci üdülőhelyen, Mont Pelerinben kezdődnek meg a tárgyalások Ciprus újraegyesítéséről, s diplomaták szerint soha ekkora esély nem volt az áttörésre.

Ezt erősítette meg Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár különmegbízottja, a norvég diplomata, Barth Eide is. „Tovább jutottunk, mint valaha bármikor” – jelentette be egy nicosiai konferencián. Eide közölte, hogy a svájci megbeszélések egyik fontos témája az lesz, hol húzódjon a határ. Mint mondta, békemegállapodás még biztosan nem születik a felek között. Ez az év végéig lenne lehetséges, amennyiben komoly intenzitással folynának erről a tárgyalások.

A ciprusi konfliktus az egyik legrégebbi Európában. Nemzetközileg csak a görög részt ismerik el, amely a sziget mintegy harmadát teszi ki, s 2004 óta az Európai Unió tagja. Az Észak Ciprusi Török Köztársaságot csak Ankara ismeri el. A térségben 30 ezer török katona állomásozik. A cél az, hogy államszövetséget hozzanak létre, amelynek a görög és török rész is tagja lenne. Ehhez azonban módosítani kellene a jelenlegi határvonalon.

Lemondta a venezuelai ellenzék a csütörtökre tervezett tüntetést, melynek során Nicolás Maduro köztársasági elnök rezidenciájához meneteltek volna. Henry Ramos Allup parlamenti elnök közlése szerint a Vatikán kérésére tettek így.